2017. április 20., csütörtök

Aggályok az erdőtörvény módosításával kapcsolatban



A hatályos erdőtörvény (Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény) készülő módosításával kapcsolatban az MTA Ökológiai Tudományos Bizottsága és Diverzitásbiológiai Tudományos Bizottsága elfogadott egy állásfoglalást, amelyet itt is közzéteszek:

“Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról" szóló T/14461 számú törvényjavaslatra vonatkozóan az MTA Ökológiai Tudományos Bizottsága és Diverzitásbiológiai Tudományos Bizottsága megállapítja, hogy az érvényben levő erdőtörvényhez képest több ponton gyengül az erdők különleges (védelmi, talajvédelmi, Natura 2000) rendeltetése az alábbiak szerint:

1. A törvényben szereplő átalakító üzemmód helyett a bevezetett átmeneti üzemmód nem garantálja a folyamatos erdőborítást, ezért aggályos a törvényjavaslat azon pontja, amely a nem vágásos üzemmódok területi arányát szabályozza különleges rendeltetésű állami erdőkben. 

2. A folyók medrében levő természetvédelmi elsődleges rendeltetésű területeken aggályos az elsődleges rendeltetés árvízvédelmi rendeltetésre történő megváltoztatása.

3. Az inváziós fafajokkal történő erdőtelepítés esetében aggályos az eredeti törvényben szereplő 200 m-es puffertávolság 100 m-re történő csökkentése természetes vagy természetszerű erdő, valamint védett nem erdő rendeltetésű terület környezetében.

4. A közelítő nyomok engedélykötelességének megtartása indokolt azok szélességétől függetlenül. A javaslatban a négy méteres koronaszélességre vonatkozó szabályozás aggályos.

Az erdei ökoszisztéma funkciók valamint a biodiverzitás megőrzése a fenti esetekben az eredeti törvényszöveg változatlanul hagyását kívánja meg.”

2017. április 18., kedd

"Hérics-levélbogár"



A napokban Mészáros Andrással közös terepbejáráson a tavaszi hérics virágait és leveleit fogyasztó (a töveket néha szinte tarra rágó) bogárlárvára figyeltünk fel, amelyet Kondorosy Előd fénykép alapján nagy valószínűséggel Entomoscelis adonidis nevű levélbogárként azonosított.


Ez a Pallas által a Volga mellől Adonis vernalis-ról leírt faj termesztett kereszteseken és répaféléken is él, sőt mezőgazdasági kártevőként is ismert. 
Ha valaki ismeri előfordulását héricsen, örömmel veszünk róla értesítést.

2017. április 17., hétfő

Most érdemes keresni a vetővirágot

Tavaly tavasszal találtuk az első vetővirág (Sternbergia colchiciflora) állományt temetőben. Az akkori bejegyzés nyomán derült ki, hogy Balogh Gábor és Csathó András István (KMNPI) már korábban rábukkantak a Dél-Tiszántúlon további két temetőben a fajra. Az idén tavasszal Mészáros András és Simon Pál (BfNPI) is csatlakozott a felmérésekhez, illetve az elmúlt pár napban két kislányom is. Eddig a Balaton-felvidéken összesen 8 temetőben, a Mezőföldön 4 temetőben, a Keleti-Bakonyban 1 temetőben került elő a faj.
Míg őszi megjelenésének ideje és a virágzó példányokszáma nagyon függ a csapadék mennyiségétől és eloszlásától, addig tavasszal levelei és termései alapján biztosabban megtalálható.


Jellegzetes, lapos és csavarodó leveleiről valamint a talaj felszínén található, majd később néhány centiméteres kocsányon ülő tokterméseiről könnyen azonosítható.

Jelenleg még az intenzíven fűnyírózott temetőkben is fellelhető, mert legalább a példányok egy részének termései (és részben levelei) átvészelik a fűnyírást

Hanga és Mandula keresik (és megtalálják!) a vetővirágot egy balaton-felvidéki temetőben

Jellegzetes termőhely...
Valószínűnek tűnik, hogy a vetővirág Budapest környékén is előfordul temetőkben. További temetőbeli előfordulásairól örömmel veszek értesítést.

2017. április 15., szombat

Egy járdasziget növényzetének anatómiája

Amint arról korábban beszámoltam, Veszprém belterületén, járdasszigetek nyírott gyepében Siffer Sándor néhány éve jelentős vetővirág (Sternbergia colchiciflora) állományt talált. Tavaly tavasszal ugyaninnen előkerült a szintén védett selymes boglárka (Ranunculus illyricus) erőteljes állománya is.
Úgy tűnik mindkét faj jól érzi magát és terjed, sőt idén tavasszal a pusztai meténg (Vinca herbacea) szépen virító példányai is előkerültek ugyaninnen.

Egy mintegy 2 méter átmérőjű járdasziget 2016 augusztusában, a vetővirág nyílása idején

 
Ugyanaz a járdasziget 2017 áprilisában, a pusztai meténg nyílása idején, a március végi fűnyírózás ellenére zavartalanul termést érlelő vetővirágokkal

De jó lenne tudni, hogy milyen technológiával és honnan származó talajjal hozták létre e járdaszigeteket... Ha szándékosan akarná az ember ezeknek a fajoknak az állományait áttelepíteni, nem vagyok benne biztos, hogy ugyanilyen sikereket érne el...



2017. április 8., szombat

Ismeretterjesztő cikk a Geo magazinban

Megjelent a GEO magazin 2017. áprilisi számában az európai kosborfélékről írt, színes fényképekkel gazdagon illusztrált írásom.
 
 
A cikkben szó esik többek között arról, hogy mi a szellemorchidea, miért nőnek az orchideák az útak szélén, hogyan reagálnak az éghajlatváltozásra, hol találhatunk új fajokat, mely fajok nektárja tartalmaz kábítószert, mi az ökológiai jelentősége a rendkívül apró magjaiknak és miért tartom a kosborféléket a legparáznább növényeknek.
 
 

2017. április 3., hétfő

Temetői növényritkaságok őshonosságáról

Temetőkben viszonylag gyakran találunk ritka, veszélyeztetett növényfajokat. Ezekről az adatokról hallva/olvasva a szaktársaknak általában joggal merül fel a kérdés, hogy ezek az állományok mennyire tekinthetők természetesnek és mi a valószínűsége annak, hogy beültették őket? Erre a kérdésre általában csak józan paraszti észen alapuló spekulációkkal és egyes néprajzi források idézésével szoktunk válaszolni. A magyar falvak temetőinek dísznövényhasználatát Balassa (1989) nyomán az alábbiak szerint vázolhatjuk. A sírok (valamint a koporsó és a ravatal) virágokkal történő díszítését Nyugat-Európában a barokk korszakban indult el és a szokás terjedését a 16. század végétől a hatóságok eredménytelenül igyekeztek megakadályozni. A sírok díszítésére használt vágott virág és a koszorú hazánkban nemesi és főúri körökben a 17. század végétől korlátozottan előfordult. Magyarországon a virágkultusz a parasztsághoz csak a 19. század végén és a 20. század elején jutott el (Rapaics 1932). Különösen puritánok (minden ültetett növényi díszt nélkülözők) voltak a református temetők.
Azok a temetők amikben botanikai értékeket találunk jórészt már évszázadok óta temetkezési helyekként használatosak – erre utal, hogy a Habsburg Birodalom második katonai felmérésének térképein többségük már temetkezési helyként azonosítható. A térség mai temetőknek a 19. század derekán összesen mintegy ötöde volt még erdő és gyep és együttesen mindössze tizedük helyén volt található szántó vagy beépített terület. Azaz a mai temetők több mint felét legalább 150–200 éve, egy a mainál sokkal kevésbé intenzíven művelt táji környezetben létesítették és azóta folyamatosan temetőként hasznosították. Ezek a területek ezalatt az időszak alatt jórészt elkerülték a szántóföldi művelést. Napjainkban flóránk ritkább, érzékenyebb tagjai elsősorban a temető elhagyatottabb részein fordulnak elő, ahová az utóbbi évtizedekben többnyire nem temetnek.
 
 
Tavaszi hérics (Adonis vernalis) természetes (maradvány-jellegű) előfordulása ótemetőben.
 
Sírra ültetett tavaszi hérics – valószínűleg a helyi állományok leszármazottja.


Az igen ritka magyar nőszirom (Iris aphylla) több természetes állományát is találtuk temetőkben, de vsizonylag gyakran található például nyírségi temetőkben ültetve is. Véleményünk szerint ezek az állományok is értékesek, mint a (részben mára megfogyatkozott vagy eltűnt) helyi állományok leszármazottai.

 
Az utóbbi évtizedekben több kereskedelmi forgalomban, védett fajt (Anemone sylvestris, Doronicum orientale, Galanthus nivalis) is gyakran ültetnek temetőkben. Ezek őshonossága legalábbis kérdéses.

Emellett érdemes végiggondolnunk azt is, hogy a magyar falvak paraszti lakossága jórészt önellátásra rendezkedett be. Saját nagyszüleim mentalitásán érzékeltem, hogy a készpénz nagyon megbecsült dolog volt, amit olyasvalamiért amit maguk is elő tudtak állítani nem adtak ki a kezükből. Véleményem szerint csaknem elképzelhetetlen (de legalábbis nem életszerű), hogy fél évszázaddal ezelőtt magyar földműves pénzért vásárolt volna dísznövényt… Az viszont könnyen előfordulhatott, hogy a falu határában erdőn-mezőn megtalálható tetszetős vadon termő növényt kertjekbe, temetőkbe telepítették. Amennyiben így történt ezek a növényegyedek tulajdonképpen az eredeti növényzet maradványai, de az őshonos populációk genetikai állományát őrzik.
E témához érdekes adalékot jelent Chwedorzewska et al. (2008) tanulmánya, akik a gyöngyvirág (Convallaria majalis L.) parkokban, kertekben és temetőkben található állományainak genetikai variabilitását hasonlították össze természetes populációkéval és a kereskedelmi forgalomban kapható növényanyagéval. A három lengyelországi régión belül természetes lelőhelyeken és ültetett állományokban gyűjtött minták genetikai variabiltása nem különbözött egymástól jelentősen. Az eredmények arra utalnak, hogy az ültetett állományok valószínűleg a környékbeli természetes populációkból származnak, ezért az azokkal történő esetleges kereszteződés nem jelent veszélyt a természetes populációk genetikai állományára.

Hivatkozások
Balassa I. (1989): A magyar falvak temetői. – Corvina, Budapest.
Chwedorzewska, K. J., Galera, H. & Kosiński, I. (2008). Plantations of Convallaria majalis L. as a threat to the natural stands of the species: genetic variability of the cultivated plants and natural populations. – Biological Conservation 141(10): 2619–2624.
Rapaics R. (1932): A magyarság virágai. – Természettudományi Társulat, Budapest.