Magyarország növényritkaságai: lápi békabuzogány

A békabuzogányfélék családjának (Sparganiaceae) mintegy 15 faja ismert, küzülük három fordul elő hazánkban. Egylaki növények, két sorban váltakozva álló levelekkel. Virágaik jellegzetes gömbös virágzatokat alkotnak, melyek terméses állapotban buzogányra emlékeztetnek.

Két gyakoribb, nagyobb termetű fajuk, az ágas és az egyszerű békabuzogány (Sparganium erectum és S. emersum) országszerte előfordul mocsarakban és patakok mellett. A lápi békabuzogány (Sparganium natans) viszont hidegkedvelő, maradványjellegű lápi növény. Apró termetére utal másik tudományos elnevezése (S. minimum).

Hazánkban összesen tucatnyi lelőhely-adata ismert, melyek egy része azonban már igen régi. Kitaibel Pál a 18. század végén a budapesti Városligetben gyűjtötte, a 19. században Wierzbicki Péter a Hanságban, Sadler József pedig a pesti Rákos mezején bukkant rá. A XX. század század első feléből is vannak adataink: Hollós László a Dráva mellett találta, Boros Ádám a somogyi Baláta-tóról, a Nyírségből, valamint Ócsa és Kiskőrös mellől közölte. A fajt hazánkban utoljára az 1940-es és 50-es években az Őrség, a Duna-vidék és a Mátra egy-egy pontján látták. Az lelőhelyek többsége ma már teljesen kiszáradt, megsemmisült. A Kárpátok tőzeglápjaiban valamivel gyakoribb.

1996 nyarán a Bakonyalján, egy jó vízellátottságú zsombékosban bukkantunk a faj akkor ismert egyetlen hazai állományára. A lápi békabuzogány nálunk leginkább a zsombéksás alkotta tőzegből álló zsombékok közötti vízállás (magyarul a semjék) alján gyökerezik. 

 

A víz mélységétől és a tápanyagellátottságtól függően elég változatos megjelenésű faj. Keskeny, középér nélküli levelei a víz felszínén hínár módjára úsznak (natans = úszó), hosszúságuk 4 és 60 centiméter között, szélességük pedig 2 és 10 milliméter között változik, de utóbbi legtöbbször 4–6 milliméter. 

A júniustól augusztusig fejlődő, nem elágazó virágzatai arasznyira emelkednek ki a tőzeges, sötétbarna vízből. A virágzat 2–4 termős- és rendszerint egy (ritkán kettő) csúcsi helyzetű, porzós virágzati gömbből áll. 

Fényképezése nem teljesen veszélytelen vállalkozás: e sorok írója hazaérkezésekor, a fotózás után órákkal vette észre, hogy a bakancsba tűrt nadrágszár nem nyújtott védelmet a semjékben hemzsegő piócák ellen.

Sajnos bakonyaljai lelőhelye közvetlen környékén lévő láprétekre az utóbbi három évtizedben betelepedett az erdei fenyő. 2002-re a békabuzogány termőhelye teljesen kiszáradt, ezt követően a faj évekig nem találtuk. Csapadékosabb éveket követően ismét megjelent, első tövei érdekes módon a szétdőlt zsombékok belsejéből nőttek ki.