2014. augusztus 21., csütörtök

Magyarország növényritkaságai: henye káka



Az iszapnövényzet fajai tulajdonképpen közbülső helyet foglalnak el a szárazföldi és a vízi növények között. Legtöbbjük képes félméteres vízben, csizmaszárig érő ragadós iszapon és kőkeményre szikkadt sáron is megélni. A legtöbb iszapnövény Nyugat-Európában igen veszélyeztetett, közöttük számos védett és vöröskönyves növény található. Hazánkban szerencsére még több fajnak jelentős állományai élnek.
Eredendően folyók árterületeinek időről-időre kiszáradó, majd pedig ismét víz alá kerülő területein, holtágak, tavak partjain, valamint mocsarakban találhatók meg. Ezek az élőhelytípusok kifejezetten pionír jellegűek, azaz bennük gyorsan megtelepedni képes, rendszerint rövid életidejű növényfajok élnek. Legjellegzetesebb megjelenésüket nyár végén és ősszel mutatják, a nyári aszály nyomán szabadra kerülő felszíneken. A sziken, holtágak fenekén, valamint az iszapos-, homokos- vagy kavicsos aljzaton kialakuló vegetációnak számos társulását írták le. Ezek az élőhelyek elsősorban a folyók szabályozása és a lecsapolások miatt erősen visszaszorultak, és számos olyan faj, amely hozzájuk kötődik mára meglehetősen megritkult. Az iszapnövényzetnek azonban vannak másodlagosan kialakult állományai is, leeresztett halastavak fenekén, tócsák partjain, sáros földutak keréknyomaiban, kátyúiban, nedves dagonyák kevésbé háborított részein, valamint belvizes szántókon és rizsföldeken. A henye káka (Schoenoplectus supinus L.) hazánkban belvízi elöntésekben és nem vegyszerezett rizskalickákban elég gyakori, de folyók hullámterein, mocsarak iszapfelszínein is előfordul. Az északi félteke alföldjein található meg. Murváskodó levele jóval hosszabb, mint a hozzá némileg hasonló, de kisebb termetű kasika-kákáé. Ecsetvirágzatában 2–10 füzérke található. Az 1998–2000 közötti belvizes években a Nagyalföld számos pontján megtaláltuk, különösen a Tisza környékén.




Hozzá hasonlóan számos iszapnövényzetben élő faj fejleszt heverő, lecsepült (régies szóhasználattal: henye) és nemegyszer kúszó, legyökerező hajtásokat, melyekkel a rendelkezésükre álló csupasz, nedves talajfelszínből minél nagyobb területet igyekszenek meghódítani. Több faj magyar nevét (henye káka, henye kunkor, henye vasfű, henye pimpó) és tudományos elnevezését (supina, -us = henye) is jellegzetes növekedéséről nyerte. De további itt élő fajok [mint a bajuszfüvek (Heleochloa)] hajtásai is elfekszenek a talajon, mások [az iszaprojt (Limosella aquatica) vagy az apró csetkáka (Eleocharis acicularis)] legyökerező indákat fejlesztenek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése