2015. szeptember 24., csütörtök

10 éve hunyt el Seregélyes Tibor (1949–2005)




Nevével először középiskolás koromban a Németh Ferenccel közös szerzőségben készült két könyvükben (Ne bántsd a virágot és a 88 színes oldal a tavaszi vadvirágokról) találkoztam. Ennek a két könyvnek döntő jelentősége lett későbbi pályaválasztásomban. Az utóbbi kötetben megjelent hóvirágot ábrázoló fényképet például igen sokszor nézegettem, ilyen fotót szerettem volna készíteni erről a fajról, de azóta sem sikerült... 
Neve már ekkor fogalom lett többünk számára. Képeit mindig etalonként emlegettük, találgattuk, hol és miként készülhettek, tervezgettük, miképpen tudnánk mi is hasonlókra szert tenni.
Elsőéves egyetemista koromban került sor az első személyes találkozásra a kunpeszéri bányató partján, amelyet Sulyok József és Vidéki Róbert barátaimmal együtt nagy izgalommal vártunk. Alaposan meglepedett bennünket Tibor félmeztelen, napbarnított, szakállas alakja, de talán még inkább kedves közvetlensége. A legelső találkozáskor felajánlotta a tegeződést, hamarosan úgy éreztük, mintha régen ismernénk. Az este közeledtével tüzet rakott, majd (az akkor még kétütemű) Trabant csomagtartójából bepácolt húsok és hússütő rács került elő… Az italok fogytával a legtermészetesebb módon felajánlotta, hogy bemegy a faluba sörért. A kellemes estét követően hajnalig tartó beszélgetés következett.
Ebben az időszakban már érdeklődtünk a hazai orchideák iránt, de egyértelműen Tibornak volt köszönhető, hogy rácsodálkoztunk a mediterráneum orchideákban (különösen Ophrys-fajokban) való gazdagságára. Tibor barátaival ugyanis a 90-es évek elején egy-egy ízben ugyanis Krétára és Görögországba utazott. Az Ő diái és élménybeszámolója döbbentett rá bennünket arra, hogy elérhető távolságban lévő, gazdag flórájú, szép tájakra utazhatunk. Inspirációja nyomán indultak el tavaszi, „bangó-vadász” mediterrán túráink.
Számunkra mindig nagy élmény jelentettek, a rendszerint téli időszakban megrendezett, diavetítéssel összekötött baráti összejövetelek. Ágival együtt többször eljöttek a zalakomári találkozókra is, de többször mi vendégeskedtünk Náluk, eleinte Pesten az Albert utcai panelház sokadik emeletén, később pedig Velencén. Ezek az összejövetelek (vagy ahogy Tibor mondta „poipoidromok”) számunkra az év fontos, nagyon várt eseményei voltak. Ilyenkor ki-ki levetítette az előző évi „diatermés” legjavát. Természetesen mindez vidám, vörösboros hangulatban történt, de roppant sokat lehetett tanulni, ilyenkor Tibor a képeinkhez fűzött fototechnikai megjegyzéseiből is. Egy-egy kép kapcsán azután sokszor megelevenedtek elkészülésének körülményei is. Az este fénypontja természetesen Tibor vetítése volt. Ilyenkor sorra előkerültek a legkülönbözőbb kedvenc helyszínek (például bulgáriai magashegységek, Dabas, Hawaii, Csákvár, Kanári-szigetek stb.) vagy kedvenc növények, témák. Áradt Belőle valami olyan eleven erő, ami a téma iránt nem különösebben érdeklődő, de egyébként nyitott laikusokat (például nem-biológus szakos egyetemistákat) is megfogta. Tibor hosszú ideig tartott igen népszerű, vetítéssel illusztrált speciál kollégiumokat az ELTE Növényrendszertani- és Ökológiai Tanszékén, még jóval azután is, hogy már nem volt a Tanszék munkatársa. Ezek az előadások legendásak voltak, de Tibor hatása messze kisugárzott Budapestről. Lélegzetelállító 6 × 6-os formátumú „nagydiáit” régi, NDK-gyártmányú vetítővel varázsolta a vetítővászonra vagy a csupasz fehér falra. Miközben a vetítés félhomályában a maga előtt tartott dia-dobozból egyenként vette elő a diákat és helyezte be őket a vetítőbe, az éppen kivetített képről rövid előadásokat rögtönzött, roppant egyedi, lebilincselő stílusban. A képeken kívül talán előadásmódjának ez az utolérhetetlen könnyedsége volt a legnagyobb hatással közönségére. Ugyanilyen élvezet volt elkísérni terepre is. Szakszerű, de mégis élvezetes előadásait jellegzetes humor szőtte át. Egyes növények vagy képek kapcsán kisebb anekdoták elevenedtek meg. Ezekben szó esett fiatalkori bohémságról éppúgy, mint hogy például miképp lehet a kispénzű – és ezokból vadkempingezni kívánó – túristának kijátszani a szlovák természetvédelmi őr éberségét. Egyes mondásai baráti körünkben valóságos szállóigévé váltak. Ilyen a „Süt, főz!” (ezt akkor használta, ha valami elkészült, tökéletesen rendben volt, működött), „Miért tudunk mi ennyire?”, vagy köszönés gyanánt a „Vau!” illetve búcsúzáskor – és minden politikai felhangtól mentesen – a „Szebb jövőt!”.
Úgy gondolom, hogy fotográfiai stílusa, látás- és közelítésmódja többünkre volt igen nagy hatással. Gyakran idézzük Tőle, azt a minden növényfotográfus számára megszívlelendő tanácsot, hogy nem a növényt, hanem a növény imázsát kell lefényképezni. Még első szárnypróbálgatásaink során tudatosította bennünk, hogy ahhoz, hogy jó növényfotót tudjunk készíteni, a legtöbb fajhoz le kell hasalni, néha akár a gépet a talajba is be kell ásni. Tőle hallottam például először a szórt ellenfény káros hatásáról, a több tízmásodperces expozícióval alkonyat idején készült képekről. Önzetlenül osztotta meg tudását mindenkivel.
Legtöbb növényképének igen jellegzetes stílusa, perspektívája van: a témát adó növény többé-kevésbé a kompozíció közepén helyezkedik el, de többnyire a jellegzetes élőhelyében foglal helyet. Emiatt képei kissé távolabbról, „tágabb perspektívában” mutatják be az illető növényt. 
Bár az utolsó évekig igen sokat volt terepen, de sokszor emlegette, hogy térképezés vagy más botanikai felmérés közben nem lehet igazán fényképezni, de „jövőre” ismét fog erre több időt szentelni.
Időnként a debreceni biológus-hallgatóknak is tartott egy-egy előadást. 2001. márciusában egy ilyen alkalommal találkoztunk Debrecenben és kerestük fel az egyhajúvirágot…. Útközben Palkó Sándorról, az akkoriban már nagybeteg jóbarátról is beszélgettünk. Tibor úgy gondolta, ha ilyen helyzetbe kerülne, amíg csak lehet próbálna normális életet élni és élvezni azt. Egy év múlva diagnosztizálták Nála a később halálosnak bizonyuló kórt… És valóban korábbi szavainak megfelelően, igen pozitívan állt az élethez, bár százalékokban mérhető esélyeiről rendkívül reálisan nyilatkozott.
Utoljára 2005. nyarán láttuk, egy söjtöri poipoidrom-on.
Túlzás nélkül állíthatom, hogy személyisége mindenkit megragadott. Aki csak ismerte, mindenki kedvelte, szerette. Ennek illusztrálására, legyen szabad elmondanom egy rövid történetet. Egy alkalommal Raksányi Zsolt barátommal a Kutya-hegyre igyekeztünk. Útközben egy szembejövő túristacsoport mellett haladtunk el, akiknek fülét megütötte, hogy „a Seregély”-ről beszélgettünk. Mosolyogva köszöntek és közölték:
– Minket is Ő tanított.
Azt hiszem, sokunkat.

2015. szeptember 20., vasárnap

Némi nézni és olvasnivaló



Nemrégiben tanítványaimmal beszélgetve döbbentem rá, hogy nem ismerik azokat a műveket, amelyek hazánkban a növénytani ismeretterjesztés első és legfontosabb “mérföldkövei” és amelyek pályaválasztásomban döntő szerepet játszottak.

Mindezek fényében ajánlom mindenkinek a következő könyveket:

Csapody István (1982): Védett növényeink. – Gondolat, Budapest.



Németh Ferenc & Seregélyes Tibor (1981): Ne bántsd a virágot. – OKTH – MTI, Budapest.

Németh Ferenc & Seregélyes Tibor (1984): 88 színes oldal tavaszi vadvirágokról. – Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.

 
Vajda Ernő (1956): A magyar növényvilág képeskönyve. – Művelt Nép, Budapest.

Vajda László (1984): Flora Photographica Carpato-Pannonica. Hét évtized flóraképei. – Képzőművészeti Kiadó, Budapest.


Szerzőikről is igyekszem a közeljövőben megemlékezni itt a blogban.

2015. szeptember 18., péntek

Erdélyi temetők ősszel



Az elmúlt napokban a Növénybiológus MSc-szakos hallgatók ’Növényismeret’ című tárgyához tartozó terepgyakorlaton jártunk Erdélyben. Célunk a tavaszi és nyári időszakban már felmért temetők ismételt meglátogatása, az őszi aspektusban észlelhető növények keresése és azonosítása volt.

A hallgatók (Fekete Réka, Molnár Dávid és Süveges Kristóf)
Sejtésünk beigazolódott: az őszi füzértekercset (Spiranthes spiralis) több temetőben is megtaláltuk
Réti kardvirág (Gladiolus imbricatus) termésben
 
Szártalan bábakalács ’száras’ alakja (Carlina acaulis subsp. simplex)
Buglyospáfrány (Phegopteris connectilis)
Síron növekedő fecsketárnics (Gentiana asclepiadea)


Köztársasági ösztöndíj 2015/2016. tanév



A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán 20 hallgató nyerte el köztársasági ösztöndíjat a 2015-2016-ös tanévre, köztük Süveges Kristóf és Fekete Réka I. évf. biológus mester-szakos tanítványaim is.
                                       
Fekete Réka
Süveges Kristóf

A Debreceni Egyetem Biológiai és Ökológiai Intézet harmadik köztársasági ösztöndíjban részesült hallgatója, Laczkó Levente II. évf. biológus mester-szakos hallgató Sramkó Gábor témavezetésével szintén Tanszékünkön szakdolgozik.

Gratulálok és további jó tanulást és eredményes munkát kívánok!

2015. szeptember 17., csütörtök

A Diószegi Szeminárium előadása 2015. szeptember 24-én

Minden érdeklődőt szeretettel várunk a Diószegi Szeminárium következő előadására:
Prof. Andy J. Green (Estación Biológica de Doñana, Spain): Waterbirds as vectors of plant dispersal

Helyszín: Élettudományi Épület, Diószegi Szeminárium (1.035)
Időpont: 2015.09.24., 17.00 óra

Rendező: 
DE TTK Növénytani Tanszék (Debrecen)
MTA Debreceni Területi Bizottság Botanikai Munkabizottság  

Orchideák és a szexuális megtévesztés

Az orchideák nevezetesek arról, hogy számos fajuk megtéveszti megporzóit. Bár hasonló mechanizmus több más növénycsaládban kialakult, a legtöbb megtévesztő megporzású faj a kosborfélék között ismert. Maga a megtévesztés is sokféle lehet, az egyik legkülönösebb a szexuális típus, mikor a virág párzásra kész nőstény rovar vizuális, olfaktorikus és taktilis ingereit utánozza (magyarán úgy néz ki, hasonló illatot áraszt és hasonló szőtözöttséget visel). Mindez alkalmat teremt, hogy bemutassam Fastus József nagykárolyi származású festőművész két alkotását, amelyek 2011-ben voltak kiállítva a Debreceni Egyetem Élettudományi Galériájában.







További olvasnivaló:
Schiestl, F. P., Peakall, R., Mant, J. G., Ibarra, F., Schulz, C., Franke, S., & Francke, W. (2003). The chemistry of sexual deception in an orchid-wasp pollination system. Science 302(5644): 437–438.
Schiestl, F. P., Ayasse, M., Paulus, H. F., Löfstedt, C., Hansson, B. S., Ibarra, F., & Francke, W. (2000). Sex pheromone mimicry in the early spider orchid (Ophrys sphegodes): patterns of hydrocarbons as the key mechanism for pollination by sexual deception. Journal of comparative physiology A 186(6): 567–574.
Gaskett, A. C. (2011). Orchid pollination by sexual deception: pollinator perspectives. Biological Reviews 86(1): 33–75.
Schiestl, F. P. (2005). On the success of a swindle: pollination by deception in orchids. Naturwissenschaften 92(6): 255–264.

2015. szeptember 14., hétfő

Hátlap az Élet és tudomány c. hetilapban

Az Élet és Tudomány című hetilap idei 37. számának hátlapján megjelent a vetővirágot bemutató fényképem és azazt megelőző oldalon a faj rövid bemutatása.



2015. szeptember 13., vasárnap

Év algája szavazás 2015

Míg a magasabb rendű állat-, illetve nyövényvilággal kapcsolatos ismeretterjesztés széles körben elterjedt, addig a mikroszkópikus világ tudományos igényű, ugyanakkor ismeretterjesztő szintű bemutatására lényegesen kevesebb példát találni. Ennek jegyében, hagyományteremtő céllal az Algológus Fórum 2015-ben első alkalommal hirdeti meg az „Év Algája” internetes szavazást. A magyar algológus szakma által javasolt 11 fajból végül 3 faj (Haematococcus pluvialis, Didymosphenia geminata és Prymnesium parvum) került kiválasztásra, melyek részt vesznek a 2015-ös szavazáson. A három faj ökológiai és gazdasági vonatkozású jelentőségének bemutatásán, valamint a jelen pillanatban ismert hazai geográfiai elterjedések ismertetésén keresztül kívánunk példát mutatni a mikroszkópikus világ tudományos jellegű ismeretterjesztésének jelenkori lehetőségeire; valamint felhívni a figyelmet az algák alapvető szerepére a vízi ökoszisztémák és a földi élet fenntartásában.

A három jelölt részletes bemutatása megtalálható az 
és a

Az Év algájára pedig ITT lehet szavazni.




2015. szeptember 12., szombat

A struccharaszt felfedezése egy újság hasábjain





Boros Ádám (Budapest, 1900. nov. 19. – Budapest, 1973. jan. 2.) a XX. századi magyar flórakutatás kiemelkedő alakja és nemzetközi hírű bryológus. A budapesti tudományegyetemen 1922-ben szerzett tanári oklevelet. 1922–1960-ig különböző agrobotanikai kutatóintézetekben (Gyógynövénykísérleti Állomás, Vetőmagvizsgáló Intézet, Országos Fajtaminősítő Intézet, Agrobotanikai Intézet) dolgozott. 1957-től a biológiai tudományok doktora.
Gyűjtőútjain hazánk szinte valamennyi tájegységén megfordul, de a Kárpát-medence határainkon kívül eső részeit is kutatja. Belső-somogyi és nyírségi művei a hazai flóraművek előfutárai. Foglalkozott a homoki erdők; láperdők, zsombékosok; szikesek; lápok; löszfalak; árterek; jégbarlangok és barlang-szájadékok; hévizek; tavak; homokbányák és rizsföldek növényzetével is. Számtalan nagy jelentőségű florisztikai felfedezés fűződik a nevéhez. Még életében védetté nyilvánított, felbecsülhetetlen értékű növénygyűjteménye az országban a legnagyobb magángyűjtemény volt, a MTM Növénytára őrzi.


Boros Ádám nevéhez számtalan érdekes és fontos florisztikai felfedezés fűződik. Mind közül talán a struccharaszt hazai megtalálása a legszokatlanabb... 8 éves korától kezdve kísérte el anyai nagyapját és nagybátyját kirándulásaikra, többek között eljutott velük az Alpokba is. A növényekkel való ismerkedése is így kezdődött: a magashegyi kirándulások közben csodálkozott rá először a szépséges havasi növényekre. Egész életében lelkes turista volt, nemcsak sokat kirándult, de a „Turisták Lapja” című újságnak is rendszeres olvasója volt. 1938-ban e lapban jelent meg Kolacskovszky Lajos tollából az  „Erdőhorvátitól Göncig” című cikk.

 

Az útleírás egyik illusztrációja Gyarmos Gyula egy fekete-fehér fényképe volt, melyen Boros egy hazánkból akkoriban ismeretlen haraszt jellegzetes leveleit látta meg: a „lefényképezett páfránybozót oly híven adja a páfránysűrűséget alkotó növény képét, hogy abban minden növényismerő teljes biztossággal felismeri a struccharasztot”. 

 
Méteresre is megnövő, körben fejlődő levelei jellegzetes tölcsért formálnak.

 
Spórás levelei kisebbek, a levéltölcsér közepéből nőnek ki. A spórák éréskor ez a levél megbarnul.

A struccharaszt hegyvidéki patakok és folyók jellegzetes kísérőnövénye. A történelmi Magyarország területén előfordulása ismert volt, a Kárpátokban néhol nem számít ritkaságnak. Az első világháborút követően azonban a botanikusok nem tudták e növény előfordulásáról az ország területén. 

A Boros Ádám által egy újságcikk fényképe alapján az Eperjes-Tokaji-hegységben megtalált struccharaszt ma is szépen díszlik a Kemence-patak völgyének égerligeteiben.
 
Később az Északi-középhegység és a Nyugat-Dunántúl néhány további pontján is előkerült, sőt felbukkant Budapest mellett is. Elképzelhető, hogy utóbbi állománya kertből vadult ki, ugyanis napjainkban kedvelt dísznövény is. A Tisza mellett manapság előkerült példányait valószínűleg a folyó hozta magával az Északkeleti-Kárpátokból, ahol igen gyakori.


2015. szeptember 11., péntek

Véráldozat a békabuzogányért



Hej, csak megtalálhatnám és fényképezhetném! Szívesen odaadnám érte bal kezem kisujját! Középiskolás és egyetemista koromban több növény kapcsán ragadtattam magam hasonló kijelentésekre. Igazság szerint be kell vallanom: ha egy „jó tündér” valamennyi ilyen növényfajt megmutatta volna, akkor nem lett volna elég egy kezem összes ujja sem... Mikor ezt a felelőtlen kijelentést tettem a sokáig sikertelenül keresett lápi békabuzogánnyal (Sparganium natans) kapcsolatban, akkor még nem tudtam, hogy pár év múlva valóra válik az álmom: látni és fényképezi fogom ezt a „csodanövényt” és valóban némi véráldozat árán ...
Ha valaki kinyit egy régebbi növényhatározót azt láthatja, hogy a szóban forgó növénynek hazánkban számos lelőhelye van. Hogy fordulhat elő – kérdezheti az Olvasó –, hogy a Nyírségtől és a Mátrától a Kiskunságon át az Őrségig és Somogyig megtalálható növényért valaki odaadná egy ujját? Ennek magyarázatául el kell mondanom, hogy az 1960-as évektől kezdve a hazai tudományos közéletben az a vélekedés alakult ki, hogy a hazai flóra teljesen ismert, kutatásával nem érdemes és nem fontos foglalkozni. Hazai botanikai kutatások ebben az időszakban elsősorban a produkcióbiológia, az ökológia és a vegetációtan területén folytak, de például a hazai flóra veszélyeztetett fajaival alig törődött valaki. Ennek eredményeként az 1990-es években számos jogszabályi védelemben részesülő növényfajunkról szinte semmiféle információnk nem volt. Többüket évtizedek óta nem észlelte senki hazánkban és előfordulásuk is kérdéses volt az ország területén. Barátaimmal – akikkel szerettük volna e fajokat felkutatni és lefényképezni – csak „fantom”-oknak hívtuk ezeket a ritkaságokat. Az egyik ilyen fantom, volt a lápi békabuzogány is, amely két évszázad alatt összesen tucatnyi lelőhelyről került elő az országból. Mint hidegkedvelő, háborítatlan és tiszta vízű élőhelyeket igénylő növény nálunk roppant veszélyeztetett. Utoljára a 20. század közepe táján látták három helyen.
Még középiskolás koromban figyeltem fel egy Nyirád melletti terület fajgazdagságára és növénytani értékeire. Az országszerte ritka és nemzetközi szinten is igen veszélyeztetett mocsári kardvirág (Gladiolus palustris) itteni megtalálását követően Vidéki Robi és Sulyok Józsi barátaimmal nekiláttunk a terület részletes felmérésének és térképezésének. E munka során figyeltünk fel egy zsombéksásos állomány vízállásos mélyedéseiben („semlyékeiben”) vízben úszó, apró, békabuzogány-szerű levelekre bukkantunk. Mivel a növény akkor még nem virágzott, csak remélni mertük, hogy a lápi békabuzogány populációjára akadtunk. 


A hazai határozókönyvekben szereplő adatok egy darabig félrevezettek bennünket és csak egy év múlva lettünk bizonyosak abban, hogy valóban erre a régóta keresett növényre bukkantunk.
Következő nyár derekán kerestem fel ismét a lelőhelyet. Nagy örömömre ekkor tömegesen virágzó és termést érlelő békabuzogány tömeg fogadott, amely egyúttal bizonysággal is szolgált arról, hogy a legritkább fajról van szó. 



A tekintélyes méretű zsombékok elbírták az ember súlyát, így egyikről a másikra lépve-ugorva megközelíthető volt az állomány. Úgy éreztem, hogy ahhoz, hogy igazán jó fényképet sikerüljön készítenem mindenképpen  a víz felszíne közelében kell elhelyezni a masinámat, ami legegyszerűbben úgy volt lehetséges, hogy beleereszkedtem a semlyékek mintegy félméteres mélységű, barnás színű vízébe. 


Mivel combcsizmával nem rendelkeztem és a vízben szép számmal láttam hullámszerű mozgással úszkáló piócákat, úgy döntöttem, hogy nadrágom szárát betűröm a bakancsomba és azt jó erősen megkötöm. A nyári melegben lábamnak kifejezetten jól esett a hűvös víz, fotóállványomat felállítottam és fényképezni kezdtem. Csak arra kellett ügyelnem, hogy lassan, óvatosan mozogjak, mert a víz hullámzása mozgásba hozta a békabuzogányok felszín felé emelkedő virágzatait, de egyébként ideálisak voltak a feltételek. A sötét tőzeges víz ideálisan kontrasztos hátteret biztosított a nem túlzottan feltűnő zöldes növénykének és éltem a régóta várt lehetőséggel: egyik tekercset a másik után fényképeztem el. Mindez igen jó érzéssel töltött el, és nem is tudom mennyi ideig állhattam a vízben, de utólag úgy vélem 1-2 óráig. Mikor kilábaltam a partra nadrágomból, bakancsomból csurgott a víz. A bakancsomon „tüsténkedő” piócákat is lefényképeztem és némi kárörömmel vegyes büszkeséggel arra gondoltam, hogy lám nem tudtak bejutni! 




A vizes lábbeli ilyenkor az ember lábán nagyon nehezen szárad meg, de mivel váltás cipőm nem volt, így „cuppogva” beballagtam Nyirádra és felszálltam a hazafelé tartó buszra. Otthon végre levethettem magamról a vizes göncöt. Fel voltam készülve a látványra, de mégis meglepődtem. Az ember lábának bőre ilyenkor fehérré és ráncossá ázik, ez nem is lepett meg, de annál inkább a jobb lábamon táplálkozó két pióca. Csodáltam, hogy miként tudtak bejutni a bakancsomba és hogy teljesen fájdalommentesen tudtak sebet ejteni rajtam. Elméletben tudtam egyet s mást a piócákról, például, hogy nyáluk véralvadásgátló hirudint tartalmaz, ezzel biztosítják, hogy a sebből huzamosabb ideig szívhassanak vért. De miután sóval behintettem, majd eltávolítottam őket, lábamból még órák múlva is szivárgott a vér a lábamból.
Mindez persze cseppet sem rontotta el a kedvem. Ilyen növényért ennyi vért bármikor szívesen adnék. Csupán a növény magyar nevén gondolkodom azóta is. Miért békabuzogány? Békát nem láttam egy darabot sem, viszont piócát annál többet.

Emlékeim szerint még egy esetben vették  véremet piócák egy növény miatt... De ezek szárazföldi (esőerdei) piócák voltak Borneó szigetén. De ez már egy másik történet...

További olvasnivaló

MolnárA., Vidéki R. & Sulyok J. (1997): Adatok a lápi békabuzogány (Sparganium minimum Wallroth 1840) ismeretéhez. – Kitaibelia 2 (2): 164–168.
 



2015. szeptember 9., szerda

A Diószegi Szeminárium előadása 2015. szeptember 17-én


Minden érdeklődőt szeretettel várunk a Diószegi Szeminárium szezonnyitó előadására:
Lovas-Kiss Ádám: Három hónap a Doñana Biológiai Állomáson (Sevilla), avagy miért érdemes külföldi ösztöndíjakra pályázni (Élménybeszámoló és kutatási jelentés)

Helyszín: Élettudományi Épület, Diószegi Szeminárium (1.035)
Időpont: 2015.09.17., 18.00 óra


2015. szeptember 8., kedd

Fák, rágcsálók, méhek és orchideák: hogyan működik a természet?


Tegnap (2015. szeptember 8.) este 8 órai kezdettel vetítette a Spektrum televízió a ‘Hogyan működik a természet?’ (How nature works) című, 2012-ben készült kétrészes film első epizódját.
A film ismertetője: 
Szerte a világon, még a legvalószínűtlenebb helyeken is van élet a Földön. A legpáratlanabb élőhelyeken, erdőktől az óceánokig,az élet folyamatosan gyarapszik. Az élet határozza meg bolygónkat, de a mai napig rejtély övezi, hogyan is képes fejlődni. Új tudományos felfedezések megmutatják, hogy milyen bonyolult mechanizmusok, valószínűtlen kapcsolatok, bizarr viselkedési stratégiák teszik ezt lehetővé bolygónkon. Páratlan felvételek ábrázolják, hogy az élővilág bámulatosan tekervényes, egyben sérülékeny is. Megértve ezeket a bonyolult összefüggéseket,megfelelő döntést tudunk hozni abban, hogy megvédjük ökoszisztémánkat a jövőnk érdekében.
Nos, ebben a filmben láttam egy tankönyvbe illő orchideás példát
A paradió (másnéven: brazil dió, Bertholletia excelsa) Dél-Amerikában honos, hatalmas termetűre megnővő fafaj. Rendkívül kemény héjú terméseit csak az aguti (Dasyprocta leporina) képes igen erős fogaival felnyitni. Ennek a rágcsálónak az étlapján fontos szerepet játszik a paradió tápláló magja, de az egy termésben található 20–25 magot nem tudja egyszerre elfogyasztani, ezért a felesleget elrejti. A magok egy része – távol az anyanövénytől – kicsírázik és fejlődésnek indul. Az aguti tehát nélkülözhetetlen a paradió magjainak terjesztéséhez, s így a paradió fennmaradásához. De a paradiónak ahhoz, hogy magokat érlelhessen szüksége van más élőlények segítségére is. Virágait csak nagy termetű, erős hártyásszárnyúak képesek megporozni, például bizonyos orchidea-méhek (Euglossa) nőstényei. Ám e méhek szaporodásához egy újabb növény jelenléte szükséges, nevezetesen orchideáé. Az orchidea-méhek hímjei – erre a célra módosult lábaik segítségével – Catasetum és Stanhopea orchideák virágairól gyűjtik a nőstények elcsábításához szükséges olajos ’parfüm’-öt, amely szexuális feromonokat tartalmaz. Ily módon kapcsolódik egymáshoz az amazóniai őserdőkben kulcsontosságú szerepet játszó óriásfa, egy rágcsáló emlős, hártyásszárnyú rovarok és epifiton orchideák fennmaradása.  

A paradióról és az agutiról szóló részlet Attenbourogh: A növények magánélete című filmjéből megtekinthető az alábbi képre kattintva:


https://www.youtube.com/watch?v=HE6XUcq4g38 


A paradió virágainak megporzását bemutató film (by Rogério Gribel and Aldenora L. Queiróz) megtekinthető az alábbi képre kattintva:


https://www.youtube.com/watch?v=7GHA9qOazQk

  
További olvasnivaló:
Peres CA & Baider C 1997: Seed dispersal, spatial distribution and population structure of Brazilnut trees (Bertholletia excelsa) in southeastern Amazonia. – Journal of Tropical Ecology 13: 595–616.
Motta Maués M . 2002: Reproductive phenology and pollination of the brazil nut tree (Bertholletia excelsa Humb. & Bonpl. Lecythidaceae) in Eastern Amazonia. In: Kevan P & Imperatriz Fonseca VL (eds): Pollinating Bees - The Conservation Link Between Agriculture and Nature. - Ministry of Environment / Brasília. pp.: 245–254.

2015. szeptember 2., szerda

Egy nagy tudós dolgozószobája


Ismét könyvön dolgozom, ami egy nagy tudós életét igyekszik majd bemutatni. Hasonló munkában – a nagy impakt faktor hajhászás következtében – több, mint öt éve nem volt részem. És meg kell mondjam nagyon élvezem és talán tágabb teret enged a kreativitásnak is. Ennek illusztrálására bemutatom a mai munkanap eredményét. Ez mindössze két vázlatrajz. A céljuk, hogy megteremtsem a lehetőséget egy képzett és odadó művésznek, hogy visszaadhassa a tudós dolgozószobájának atmoszféráját, hangulatát – mégpedig terveink szerint az új könyv borítóját díszítő festményen.


Az első golyóstollal (mintegy 1 óra alatt készült) ábra nagyon kezdetleges. Csupán a további saját gondolkodást, a perspektíva kitalálását szolgálta.

A nap további része a részletek kitalálásával telt el. Remélem ezek – a szükséges részletrajzokkal és fényképekkel együtt – megteremtik az alapot a hiteles és látványos háttérhez, Persze a végső stádiumtól még messze járunk – ugyanis az asztal előtt például ott fog ülni a ‘főhős’ – de szerintem jó úton haladunk. (Nem véletlenül használtam többes számot, mert csapatmunkáról van szó.)



Folyt. köv.

2015. szeptember 1., kedd

Cikk a Preslia című folyóiratban



Megjelent cikkünk a Cseh Botanikai Társaság Preslia című folyóiratában, a tekert csüdfű (Astragalus contortuplicatus) herbáriumban tárolt magjainak hosszú távú csíraképességéről.



A közlemény letölthető innen.
 
Abstract
Long-term seed viability is of crucial importance for short-lived species, since persistent seed banks can buffer the fluctuations in the establishment of plants from year to year. Temporarily flooded habitats are an unpredictable environment for plants, and for some species the only chance they have of surviving is the formation of persistent seed banks. Astragalus contortuplicatus is an annual species of periodically flooded habitats and is considered an endangered species in Hungary. Altogether 1993 seeds of this species were tested in a germination experiment: 1200 were freshly harvested and 793 were collected from herbarium specimens of various ages. Seed viability was tested using the germination method. The freshly harvested seeds were used for selecting the best out of seven frequently used dormancy-breaking methods for this species. The highest percentage of germination was recorded for the combined treatment of scarification and light. Thus, this method was used to test the viability of the seeds collected from herbarium specimens. The oldest seeds that germinated were 131 years old. Until now there are no records of seeds of herbaceous legumes germinating that are more than 100 years old. This record is the 9th oldest of all the literature records of viable seeds originating from biological collections. All the seeds that germinated developed into healthy, fertile plants, the seeds of which also readily germinated. Fitted linear regression showed a significant negative relationship between seed age and percentage germination. Based on this linear regression the calculated theoretical maximum viability is 309 years. Our results suggest that seeds of A. contortuplicatus stored in collections can be successfully used in this species’ reintroduction for conservation purpose, to areas in which the plants were collected.

Fig. 2. (A) Herbarium specimen of Astragalus contortuplicatus collected by Borbas in 1883 near Bačka Palanka (‘Palanka’) and its offspring, (B) seeds, (C–D) germinating seeds in Petri-dish, (E-F) transplanted seedlings, (G) detail of a flowering and fruiting specimen, (H) flowering specimens. Photo: A. Molnar V.

Hivatkozás:
Molnár V. A., Sonkoly J., Lovas-Kiss A., Fekete R., Takács A., Somlyay L. & Török P. (2015): Seed of the threatened annual legume, Astragalus contortuplicatus, can survive over 130 years of dry storage.Preslia 87(3): 319–328.