2016. január 29., péntek

Előadások a XI. Aktuális flóra- és vegetációkutatás a Kárpát-medencében című konferencián

A Magyar Természettudományi Múzeum Növénytára 2016. február 12–14. között rendezi meg a XI. Aktuális flóra- és vegetációkutatás a Kárpát-medencében című konferenciát. A rendezvényen társszerzőimmel összesen 9 előadást tartunk.

Február 12-én, pénteken, az 1. Mountain refugia in the Carpato-Balkan area  (Hegyvidékek mint a Kárpát-Balkáni terület refúgiumai) szekcióban (helyszín: MTM időszaki kiállítás tere)

16:30-tól Laczkó Levente, Bauer Norbert, Molnár V. Attila & Sramkó Gábor: Phylogeography of bears’s ears (Primula auricula agg.) in the Carpathian Basin. / A medvefülkankalinok (Primula auricula agg.) filogeográfiája a Kárpát-medencében.


A Primula auricula agg. alpi elterjedési központú taxon, korábbi vizsgálatok alapján két testvérfaj tartozik ide: az Alpok déli részén élő P. auricula s.str. és az északi részen található P. lutea. (Kiemelendő, hogy utóbbi faj nevezéktani típusát még nem vonták be molekuláris vizsgálatokba, így a név alkalmazás itt provizórikusnak tekintendő.) Csoportunk a Kárpát-medencei populációk eredetének feltárását, ezáltal taxonómiai hovatartozásának tisztázását tűzte ki célul molekuláris filogeográfiai módszerek használatával. Ennek első lépéseként a legnagyobb felbontást ígérő trnH-psbA, rpl32-trnL, trnG-trnS, trnL-trnF és a petA-psbJ plasztidiális intergénikus szakaszokat azonosítottuk. Mintáink lefedik a fajcsoport Kárpát-medencei előfordulási helyeit: P. auricula subsp. hungarica: Dunántúli-középhegység: Vértes: Fáni-völgy, Bakony: Burok-völgy, Keszthelyi-hegység: Pető-hegy; Északnyugati-Kárpátok: Kis-Fátra: Vrátna-völgy (SK) és Magas-Tátra: Barlangliget (SK); P. lutea subsp. tatriaca: Magas-Tátra: Zakopane (PL); P. auricula subsp. serratifolia: Domogléd (RO). Emellett a környező hegyvidékről is bevontunk mintákat: Keleti-Alpok [P. lutea: Schneeberg (Au), Kalnik-hegység (Kalnik, HR)]; Déli-Alpok [P. auricula (Monte-Baldo (IT)]. Külcsoportként egy P. palinuri (Kew DNA-bank) minta általunk előállított szekvenciáit használtuk fel. A fenti régiók szekvenciáit kombináltuk, így a tíz populáció egy-egy egyedét 3358 bázispár alapján tudtuk összehasonlítani, amely összesen 58 polimorf helyet tartalmazott. Maximális parszimónia módszert felhasználva két leszármazási vonalat azonosítottunk, mely megfelel a korábban azonosított P. auricula s.s. és P. lutea vonalaknak. Az első csoportba a Keleti-Alpokból és a Kalnik-hegységből származó minták, valamint a Domoglédről származó P. auricula var. serratifolia populációk tartoznak. A dunántúli-középhegységi minták az északnyugat-kárpáti mintákkal kerültek egy csoportba.  A korábbi szakirodalmi eredményekkel ellentétben a Borbás által felismert, a Fátra és a Tátra több lelőhelyéről leírt P. auricula subsp. hungarica és a tátrai P. lutea subsp. tatriaca populációk nem különülnek el egymástól és a mi középhegységi populációinktól. Nevezéktanilag a P. auricula subsp. hungarica élvez prioritást, és mivel mintáink genetikailag kissé elkülönülnek a déli-alpi populációtó hazai állományaink is így nevezendők.

Február 13-án, szombaton, (helyszín: MTM időszaki kiállítás tere) plenáris előadás 9:15-től:

Molnár V. Attila: Publikációs lehetőségek, elvárások, aktuális trendek a botanikában. / Publish or perish: recent possibilities, expectations and trends in botanical publication.
 
 

Az előadás a szünbotanikai (elsősorban florisztikai és növényrendszertani) eredmények közzétételében az utóbbi néhány évtizedben bekövetkezett változásokat igyekszik áttekinteni. A ’klasszikus’ magyar botanikában húsz évvel ezelőtt tapasztalható viszonylag szűkös publikációs lehetőségek új folyóiratok megjelenésével jelentősen bővültek. Ugyanakkor a kutatással hivatásszerűen foglalkozó (az egyetemi és akadémiai szférában dolgozó) botanikusok jelentős változást érzékelhetnek: a tudományos előmenetelhez, sőt az ’életben maradáshoz’ nemzetközi publikációk szükségesek. Példákkal illusztrálom, hogy a speciálisan magyar ’hungaricum’ témák is számot tarthatnak nemzetközi érdeklődésre. Igyekszem áttekinteni, hogy mely kutatási objektumok és témák esetében, milyen típusú kérdésekre adott válaszokkal és milyen módszertant követve lehet esélyünk a régióban bennünket foglalkoztató témákat nemzetközi folyóiratokban közzétenni. Emellett igyekszem bemutatni, hogy a magyar nyelvű cikkeknek és folyóiratoknak továbbra is fontos szerepe van a hazai botanikában.

A Vizes élőhelyek (Freshwater habitats) szekcióban (helyszín: MTM időszaki kiállítás tere):

9:45-től: Lukács Balázs András, Tóth János Pál, Sramkó Gábor, Horváth Orsolya, Agnieszka Popiela, Mesterházy Attila & Molnár V. Attila: Flood induced phenotypic plasticity in amphibious genus Elatine (Elatinaceae): taxonomical perspectives./ A vízborítottság által kiváltott fenotipikus plaszticitás vizsgálata európai Elatine fajok között: taxonómiai következtetések.


Az Elatine nemzetség fajainak elkülönítésében széles körben használnak a vegetatív taxonómiai bélyegeket. Ezek a vegetatív bélyegek azonban nagymértékű variabilitást mutatnak nemcsak a fajok között, de a fajon belül is. A nemzettség fajaira nagymértékű fenotípusos plaszticitás jellemző, amely a víz alatti és terresztris ökotípusok között igen markánsan jelentkezik. Kutatásunk során a mag és vegetatív bélyegek variabilitását vizsgáltuk kilenc látonya faj (E. brachysperma, E. californica, E. gussonei, E. hexandra, E. hungarica, E. hydropiper, E. macropoda, E. orthosperma és E. triandra) esetében. A kutatás célja a vízborítottság által indukált fenotípusos plaszticitás mértékének felmérése volt, mag és vegetatív jellegek esetén, továbbá ezen bélyegek taxonómiai használhatóságának meghatározása. A fajok klónjait kontrollált körülmények között víz alatt és nedves iszapon neveltük. A vizsgálat során hat vegetatív (hajtás magasság, internódium hossz, levéllemez szélesség, levéllemez hosszúság, levélkocsány hossz, virágkocsány hossz) és négy mag (görbültség, gödrösség, szélesség, hosszúság) bélyeget mértünk le fajonként 50 víz alatti és 50 nedves iszapon nevelt terméses hajtáson. A csoportok közötti morfológiai különbségeket MDA, NPMANOVA, Random Forest klasszifikációs eljárással és klaszter analízissel elemeztük. Az eredményeink egyértelműen megmutatják, hogy a vizsgált jellegek közül egyedül a magon mért jellegek állandóak fajon belül. Ebből következően, a mag jellegek azok, amelyek hasznosak a faji identifikációban, szemben a vegetatív jellegekkel, amelyeket a környezeti faktorok erősen befolyásolnak.

A Mesterséges élőhelyek (Man-made habitats) szekcióban (helyszín: MTM időszaki kiállítás tere) három előadást tartunk:

11:15-től Fekete Réka, Nagy Timea, Biró Éva, Bódis Judit, Takács Attila, Tökölyi Jácint & Molnár V. Attila: Útszegélyek, mint orchidea élőhelyek. / Roadside verges as orchid habitats.


Napjainkban a megváltozó tájhasználat miatt folyamatosan csökken az extenzíven használt természetközeli élőhelyek területe. Az ilyen folyamatokra érzékeny növényfajok megőrzése szempontjából egyre jelentősebb szerepet töltenek be a kisebb, antropogén eredetű élőhelyek, mint az útszegélyek és útbevágások. Mivel ezek kialakításakor szabad felszínek keletkeznek, jó lehetőséget nyújtanak a pionír fajok, így az orchideák megtelepedéséhez. Célunk volt, hogy felmérjük, az utak mentén mely kosborfajok fordulnak elő, és milyen termőhelyi tényezők hatnak előfordulásaikra. Magyarországon, Olaszországban valamint a Balkán öt országában (Szerbia, Koszovó, Albánia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina) végeztük vizsgálatainkat. Feljegyeztük a lelőhelyek geokoordinátáit, a tengerszint feletti magasságot, valamint az egyedek magasságát, virágszámát, illetve az útszegélytől való távolságot, a lejtőszöget, a kitettséget és a fás szárú borítást. Egy faj (Himantoglossum adriaticum) esetében rendelkeztünk termésképzési adatokkal is. A legalább 20 példánnyal rendelkező 13 faj esetében az adatok elemzését R Statisztikai Környezetben végeztük el. Összesen 33 faj 1212 egyedét azonosítottuk az útszegélyeken. A fajok között szignifikáns eltéréseket tapasztaltunk a tengerszint feletti magasságon való előfordulásukat, a lejtőszöget, a kitettséget, a fás szárú borítást és az úttól való távolságaikat illetően. Fontos és gyakorlati jelentőséggel rendelkező tanulsága a vizsgálatnak, hogy a legtöbb faj legtöbb egyede északias kitettségű útbevágásokban fordult elő. A H. adriaticum esetében az egyedek termésképzési sikerére az úttól való távolság és a hajtásmagasság esetében szignifikáns pozitív korrelációt, míg a fásszárú borítást illetően szignifikáns negatív korrelációt tapasztaltunk. Vizsgálataink alapján az útszegélyek változatos termőhelyi körülményeket teremtenek, így különböző környezeti igényű orchideafajok számára nyújtanak megfelelő élőhelyet. Egyes veszélyeztetett orchideafajok jelentős és életképes populációi élnek útszegélyeken.

11:45-től Löki Viktor, Schmotzer András, Süveges Kristóf, Nagy Timea, Takács Attila, Koscsó János, Fekete Réka, Magos Gábor, Tökölyi Jácint & Molnár V. Attila: A Kárpát-medence temetőinek növénytani öröksége. / The botanical heritage of graveyards of the Carpathian Basin.


Csak az utóbbi időben derült ki, hogy a temetők – hasonlóan olyan más ember alkotta vagy élőhelyekhez, mint a mezsgyék, földvárak és kurgánok – jelentős természeti értékeknek is otthont adnak. Habár néhány ritka növényfaj temetőben való előfordulása korábban is ismertté vált, ezeket az adatokat a közelmúltig inkább ritka kivételnek tekintettük és a temetők növényvilága jórészt feltáratlan maradt. Ezért 2014-2015-ben hazánkban, Erdélyben és a Partiumban (Románia), valamint a Felvidéken (Szlovákia) összesen 1011 temetőben mértük fel védett növényfajok előfordulásait. Arra kerestünk választ, hogy (1) mely ritka fajoknak nyújtanak menedéket a temetők, (2) a temetők milyen földrajzi, társadalmi tényezői és természeti adottságai magyarázzák a ritka növények faj- és egyedszámát. A temetők területének évszázadokkal korábbi használatát az 1806 és 1869 között zajlott 2. katonai felmérés georeferált térképei alapján jellemeztük.
A vizsgált temetők 45%-ában találtunk védett növényt (összesen 104 fajt), amelyek 32 növénycsaládot képviseltek. A temetők fajkészletében figyelemre méltó regionális különbségeket tapasztaltunk, amelyek az egyes fajok elterjedési területét tükrözik vissza. Leggyakoribbnak a kosborfélék bizonyultak, amelyeknek összesen 26 faját találtuk. Úgy tűnik térségünkben a temetők a sztyep- és erdős-sztyep öv növényei, valamint a száraz gyepekben előforduló orchideák megőrzésében töltenek be kiemelkedő szerepet.
A települések lélekszáma szignifikánsan negatívan korrelál a temetőkben előforduló orchideafajok számával. Ennek oka valószínűleg a temetők eltérő beépítettségében, a kezelés különböző intenzitásában rejlik. A temetők kiterjedése viszont szignifikánsan pozitívan korrelál a védett fajok számával. A 2. katonai felmérés során már temetőként használt területeken jelentősen több védett faj fordul elő, mint az azóta létesített temetőkben. Ennek alapján a régi temetők ritka, védett fajai inkább a mainál kevésbé intenzíven művelt táj reliktumainak tekinthetők, mintsem betelepítés eredményeként létező populációknak. Habár ezeken a megszentelt helyeken több növényritkaságnak jelentős állományai éltek túl évszázadokon keresztül, további fennmaradásuk éppen a temetők kezelésében napjainkban tapasztalható jelentős változás (temetkezési szokások, valamint kaszálás gyakorlatának megváltozása) miatt lehet veszélyben.

12:00-tól Takács Attila, Máté András, Molnár Attila, Löki Viktor, Nagy Timea, Tökölyi Jácint & Molnár V. Attila: A csipkés gyöngyvessző / Spiraea crenata) előfordulása temetőkben. / Occurrences of Spiraea crenata in Hungarian graveyards.
 


A csipkés gyöngyvessző a 19. századig a hazai erdőssztyep flóra tagja volt, de hosszú időn keresztül hazánkból kipusztult fajként tartottuk számon, egészen addig, amíg Udvardy László 2000-ben Pusztamonostor temetőjében, Somlyay Lajos 2005-ben pedig a budai Sas-hegyen meg nem találta. 2015-ben hazai temetők botanikai felmérése során Tiszaszentimre-Újszentgyörgy temetőjében a faj egy újabb példányára bukkantunk. Mivel a temetők őrizhetik az eredeti flóra elemeit, de a növényt dekoratív megjelenése miatt ültethették is, feltételeztük, hogy a növény más temetőkben is előfordulhat. 2015. június–október között összesen 165 temetőt ellenőriztünk a faj egykori és jelenlegi lelőhelyei környékén, valamint a Tiszántúlon. A felmért temetőket két kategóriákba soroltuk, aszerint, hogy a 2. katonai felmérés (1806–1869) térképein már temetőként szerepeltek vagy később létesítették azokat. A temetők kiterjedését, valamint a sírokkal-, és fásszárúakkal borított részek arányát számszerűsítettük, emellett összegyűjtöttük a vizsgált temetők felekezeti hovatartozását és a települések lélekszám-adatait is. A fajt további 7 temetőben találtuk meg. Nagyobb arányban fordul elő ősi temetőkben, mint újakban, és átlagosan alacsonyabb lélekszámú települések temetőiből került elő. A „gyöngyvesszős” temetőkben némileg alacsonyabb a sírokkal és gyeppel borított területek aránya, de a növény jelenlétére szignifikáns pozitív hatással csak a fásszárúakkal borított terület magasabb aránya van. Ennek hátterében a temetők használatának és kezelésének utóbbi időben bekövetkező megváltozása állhat (például a beton és márvány sírkövek elterjedése vagy a rendszeres gépi fűnyírás, ami az ősi, elhanyagoltabb temetőkre illetve a kisebb falvakra kevésbé jellemző). A talált állományok többsége reformátusok által lakott vidékeken került elő, akik körében a sírok növényekkel történő díszítése mintegy fél évszázaddal ezelőttig egyáltalán nem volt jellemző. Ennek ellenére a talált példányok egy része ültetett is lehet; feltételezhetjük viszont, hogy a temetői példányok szaporítóanyaga közeli, egykori természetes állományokból származhat. A temetőkben előforduló további sztyepfajok (Amygdalus nana, Rosa gallica, Vinca herbacea) jelenléte arra utal, hogy a megtalált gyöngyvessző példányok egy része az erdőssztyep-reliktumként értékelhető.

A Kárpát-medence pusztai élőhelyei (Steppe habitats in the Carpathian Basin) című szekcióban (helyszín: MTM Semsey-terem)
 13:00-tól Sramkó Gábor, Laczkó Levente, Sallainé Kapocsi Judit, Lisztes-Szabó Zsuzsa & Molnár V. Attila: Conservation genetics of the endangered steppe relict, Salvia nutans, on its distribution periphery – conservation implications. / A bókoló zsálya hazai, periférikus állományainak populációgenetikai vizsgálata – tanulságok a természetvédelem számára.

Vizsgálatainkban a tatársánci és kondorosi bókoló zsálya állományokat hasonlítottunk össze hat, Salvia officinalis-ban leírt mikroszatellit lókusz alapján két erdélyi (Zsobok és Magyarkályán), valamint egy oroszországi (Krasnoe) populációval. A lókuszokat fluorescensen jelölt primerekkel szaporítottuk fel és populációs mintán (Nátlag=13,6) genetikai analizátoron futtattuk. Az így genotipizált öt populációt változatos módszerekkel vizsgáltuk, hogy azok alapvető populációgenetikai jellemzőit feltárjuk. A tesztek alapján a nullallélek jelenlétét kizárhattuk, valamint Hardy-Weinberg-egensúlyt feltételezhettünk. Genetikai diverzitás tekintetében a hazai állományokban nagyobb mértékű heterozigótaságot észleltünk, mint bármely más vizsgált populáció esetében. A beltenyésztettség mértéke egyformán alacsonynak bizonyult minden populációban, amely valószínűleg a faj idegenmegporzást elősegítő megporzási stratégiájából adódik. A vizsgált populációk között viszonylag csekély genetikai differenciációt találtunk; a hazai két populáció között elenyésző volt az elkülönülés mértéke, azaz ezek a populációk a vizsgált lókuszok tekintetében lényegében véve nem különböznek egymástól. A hazai állományoktól genetikailag legkülönbözőbb a földrajzilag legtávolabb található oroszországi populáció. A magyarországi állományok számottevően eltérnek az erdélyiektől, feltehetőleg nem a vizsgált erdélyi populációk „alföldre származott” előőrsei. Az allélösszetétel vizsgálata kimutatta, hogy a vizsgált populációk közül a hazaiak estek át közelmúltbeli egyedszám-esésből adódó palacknyak-hatáson. Összességében a hazai állományok jelentős genetikai diverzitást hordoznak, a két populáció valójában egy nagyobb populáció két szubpopulációjának tekinthető. A békési bókoló zsálya állományokban – a magas genetikai diverzitásra alapozva – egy mesterséges szaporítási programmal viszonylag jól visszaállítható az eredeti populációk genetikai diverzitása. A két állomány populációgenetikailag egységes populációnak tekinthető, így az egyedek átvitele a két populáció között megengedhető, új állományok létesítésekor pedig mindkét magmaradt populáció használható. A békési állományok genetikai „vérfrissítése” erdélyi forrásból nem szerencsés, mert valószínűleg előbbiek az egykori Pannon medencében jellemző leszármazási vonalat képviselik.

A Kísérletes botanika (Experimental botany) szekcióban (helyszín: MTM időszaki kiállítás tere)

16:30-tól Molnár V. Attila, Sonkoly Judit, Lovas-Kiss Ádám, Fekete Réka, Takács Attila, Somlyay Lajos & Török Péter: A magok hosszú távú túlélése: a veszélyeztetett tekert csüdfű (Astragalus contortuplicatus) magjai 131 évnyi herbáriumi tárolás után is csíráztak / High seed viability was recorded even after 131 years of dry storage for the threatened annual legume, Astragalus contortuplicatus.



A magvak hosszútávú életképessége különösen fontos a rövid életű növényfajok esetében, mivel a perzisztens magbank képes ellensúlyozni a csírázási és megtelepedési sikerben fellépő fluktuációkat. Az időszakosan elöntött területek rendkívül kiszámíthatatlan élőhelynek tekinthetőek a növények számára, így az ott élő fajok gyakran perzisztens magbank képzésével biztosítják túlélésüket. Ilyen élőhelyek egyéves, veszélyeztetett faja a tekert csüdfű (Astragalus contortuplicatus L.). A faj 1993 magjának életképességét vizsgáltuk: 1200 darab frissen gyűjtött és 18 eltérő korú herbáriumi példányokról származó 793 magot csíráztattunk. A faj számára legmegfelelőbb, dormancia megtörésére irányuló kezelést frissen szedett magokon vizsgáltuk. A legnagyobb csírázási arányt a mechanikai szkarifikáció és megvilágítás kombinációjával értük el, így ezt a kezelést alkalmaztuk a herbáriumi példányokról származó magok esetében. A vizsgált herbáriumi példányok fele esetében tapasztaltunk csírázást, ám azok mértékében jelentős különbségeket találtunk. A legidősebb csíraképes magok egy 131 éves herbáriumi példányról származtak, amely vizsgált magjainak 24,2%-a csírázott. Eddig egyszer sem mutattak ki 100 évet meghaladó életképességet lágyszárú pillangós fajok esetében. Irodalmi adatok alapján a vizsgálatunkban szereplő 131 éves adat a 9. legidősebb, biológiai gyűjteményből származó csírázott mag. Egyben ez a második legidősebb, herbáriumból származó életképes mag, amely mérsékeltövi és lágyszárú növénytől származik. Meglepően magas arányban (38,1–53,3%) csíráztak 96–103 éves példányok magjai is. A csíraképes magok egészséges, fertilis növényekké fejlődtek, amelyek magjai szintén magas csírázási arányt mutattak. A herbáriumi példányok csírázási adataira illesztett lineáris regresszió szignifikáns negatív kapcsolatot mutatott ki a magok kora és csírázási aránya között; az illesztett egyenes egyenlete alapján a magok életképességének elméleti maximuma mintegy 309 év. Eredményeink alapján elmondható, hogy a tekert csüdfű herbáriumokban és egyéb gyűjteményekben tárolt magjai sikerrel hasznosíthatóak lehetnek a faj ex situ szaporítására is a populációk visszatelepítése illetve megerősítése céljából.

16:45-től Nagy Timea, Tökölyi Jácint, Biró Éva, Molnár V. Attila, Tóth Péter & Bódis Judit: Tudjuk-e növelni a vadon élő kosborfajok termésképzési sikerét? Esettanulmány az Anacamptis morio, Dactylorhiza incarnata és a Neotinea tridentata példáján. / Can we increase the reproductive success of wild orchids? A case study on instance of Anacamptis morio, Dactylorhiza incarnata and Neotinea tridentata.




A termésképzés nem feltétlenül elégséges, de mindenképpen szükséges feltétele a veszélyeztetett fajok túlélésének, különösen, ha azok csak reproduktív úton szaporodnak. 2013-ban rendkívül magas termésképzési sikert (67%) tapasztaltunk a Himantoglossum adriaticum bakonyi állományában, az oda vándorolt méhészet (174 méhcsalád) hatásának köszönhetően. Kimutattuk, hogy az egyedek termésképzési sikere negatívan korrelált a kaptártól való távolsággal. Ezek alapján feltételeztük, hogy a mézelő méh segítségével – amely 33 európai orchidea megporzójaként ismert generalista, polifág faj – hatékonyan lehet növelni az orchideák termésképzési arányát, aminek elsősorban a deceptív fajok esetében lehet természetvédelmi jelentősége, mivel ezek termésképzési aránya alacsonyabb.
2014-ben azt vizsgáltuk, hogy három táplálékkal megtévesztő virágú kosborfaj esetében a virágzó növény mely paraméterei hatnak a termésképzési sikerre, s ezt mennyire befolyásolják az állományok közelébe szállított mézelő méhcsaládok. Ennek érdekében kontroll és kezelt területpárokat (4 pár) képeztünk. A kezelt csoportoknál két-két kaptárt helyeztünk el a virágzás idején, s a kaptáraktól távolodva alcsoportokat jelöltünk ki. Összesen 1534 egyed hajtásmagasságát, virágzathosszát, virág- és termésszámát mértük és számoltuk le. A kaptárakból virágpor- és mézmintákat is vettünk.
A vizsgált csoportok reproduktív sikere 28,14–48,57% között volt, és az egyes csoportok közt több szignifikáns különbséget is találtunk. A területpárok közt viszont csak két esetben volt szignifikáns különbség: a D. incarnata kezelt csoportjának reproduktív sikere nagyobb volt a kontroll csoporténál, míg az A. morio egyik kezelt csoportjának volt alacsonyabb a reproduktív sikere, mint a kontrollé.
A kihelyezett kaptárakhoz közelebb lévő alcsoportok termésképzési aránya egy esetben sem volt magasabb, mint a távolabbiaké, ugyanakkor a kosborok mindhárom méretváltozója szignifikánsan pozitívan befolyásolta a reproduktív sikert, kivéve a N. tridentata csoportjait.
Csak egy mintaterület méz- és pollenmintáiból lehetett kimutatni húsznál több növénycsalád jelenlétét, a többi esetében ez a szám kevesebb, mint tíz volt. A minták többségében a Brassica napus volt a legnagyobb arányban.
Eredményeink alapján elmondható, hogy két kaptár méh kevés ahhoz, hogy megnövelje a kosborfajok reproduktív sikerét, annál is inkább, mert a méhek viselkedését nagyban befolyásolják a közelben éppen nyíló nektártermelők.

A kutatások az OTKA K108992 számú pályázatának támogatásával folytak.

Az előadásokon minden érdeklődőt szeretettel látunk!

Szombaton, 17:15 körül kezdődnek az MTM időszaki kiállítás terében a könyvbemutatók, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek többek között a nemrégiben megjelent Kitaibel – egy magyar tudós élete című könyvemmel is.

A keresztény hitvilág és a Biblia növényvilága

A Szentírás legtöbb nyelvben általánosan használt elnevezése, a Biblia is végső soron egy növény nevéből ered. Az ókori görögök a papíruszpalkából (Cyperus papyrus) készült papíruszt az egykori föníciai város nyomán Byblos-nak (is) nevezték. Ebből keletkezett később a könyv jelentésű szó és a Biblia elnevezése. A Biblia növényeivel és azonosításukkal a növénytannak külön területe, a hierobotanika foglalkozik. Jelen bejegyzésben rövid áttekintést adok a téma gazdag irodalmáról.

Bár a keresztény vallás szimbólumrendszerében a növények nem játszanak olyan fontos szerepet, mint például a buddhizmusban vagy a hinduizmusban, a Szentírás gazdag tárháza a növényekkel kapcsolatos ókori ismereteknek. A Bibliában mintegy 250 növényfaj szerepel, de egy részük azonosítása bizonytalan vagy kétséges. Legtöbbször a gazdasági és áldozati szempontból legfontosabb növények szerepelnek (zárójelben az említések száma): búza (201), szőlő (157), len (91), tölgy és olajfa (76—76), cédrus (75), füge (68), tömjén (49), datolya (47), gránátalma (37) és akácia (34).

Az olajfa (Olaea europaea, zayit vagy zaytim) vad és termesztett alakja egyaránt szerepel a Bibliában. A Jeruzsálem óvárosától keletre eső, a Kedron patak völgyével elválasztott, többcsúcsú hegyet – ahol Jézus keresztre feszítése előtt vérrel verítékezett – az Olajfák hegyének nevezték. Pál apostol a vad olajfát a pogány valláshoz, a nemes olajfát pedig a zsidó néphez és a belőle kinőtt kereszténységhez hasonlította. Az olajat világításra, kenethez, áldozati ételhez, sebkenésre, sőt fizetőeszközként is használták. Az Ószövetségben Noénak egy galamb olajfaágat hozott, ezzel jelezve, hogy vége a vízözönnek.

A mezőgazdaság szempontjából jelentős gyomnövények közül például a konkolyt (Agrostemma githago, caosah vagy boshâh), a búzavirág (Centaurea calcitrapa, dardar) említik, utóbbi jelképként is megjelenik Joás és Amásia királyok között a küldönc szerepét tölti be. Izrael bűne miatt veszélybe került a nép léte és vallása, oltárait búzavirág növi be.

Az elágazó, kissé emberalakra emlékeztető gyökerű, hallucinogén alkaloidokat tartalmazó mandragórához (Mandragora officinarurn, dudâim) számos hiedelem fűződik. Ruben búzaéréskor szed a bogyójából (az hasonlít a burgonya szintén mérgező bogyójához), ami része Ráchel és Lea versengésének.

A növény amely az Úr rendelése nyomán egyetlen éj folyamán felnőtt, hogy árnyékot adjon a hőségben Jónásnak, majd eg nap alatt elszáradt egyes fordításokban tökként szerepel, de valószínűleg a kikayon a ricinusra (Ricinus communis) utal.

A Biblia növényvilágával hazánkban eddig legrészletesebben Haynald Lajos érsek, valamint napjainkban Surányi Dezső és Kereszty Zoltán foglalkoztak. Surányi Dezsőnek az a meggyőződése, hogy a közel-keleti népeknek öt kultikus növénye volt: lótusz, füge, gránátalma, datolya és olajfa. Ezek közül először a lótusz tisztelete kezdett visszaszorulni, a másik négy tisztelete még élt a zsidók körében. A datolyapálma úgy vesztette el a kereszténységben a kultikus jelentőségét, hogy a mohamedán vallás központjába került. A füge és az olajfa kultusza viszont a görögöknél virágzott fel és ezzel párhuzamosan vesztett a jelentőségéből a kereszténységben. Surányi szerint ez az „elnövénytelenedési” folyamat is mutatja, hogy miként vált igazán spiritualistává a kereszténység.

 A kereszténység növényi attribútumai

 A 8. századtól kezdve a betegek ellátásának feladatát jelentős részben szerzetesek végezték és a kolostorkertekben e célból főként az Ószövetségben említett gyógynövényeket termesztettek. A nurisiai Szent Benedek az általa alapított bencés rend (Ordo Sancti Benedicti) legfontosabb feladatának tekintette a gyógyítást. Az első kolostorkerteket is ők alapították a hatszázas években. A bencés szerzetesek által Itáliából magukkal hozott és Európa szerte elterjesztett benedekfű (Cnicus benedictus) elnevezése és egyes népies nevei is (mint áldott bogáncs, áldottfű, áldott bárcs, áldott haloványka, pápafű) is erre emlékeztetnek.

A kolostorkertekben a gyógyhatású növények mellett olyan növényeket is neveltek amelyek egyben vallási jelképként is szolgáltak. A középkori keresztény ábrázolásokon gyakran alkalmaztak virágmotívumokat. A szentek a középkori képzőművészeti alkotásokon gyakran virágjelképeik alapján (is) azonosíthatók. Például a mályva Szent György, a szarkaláb Szent Dorottya, a kúpvirág Szent Apollónia, a ciklámen („kulcsvirág”) pedig Szent Péter gyakori kísérője és növényi jelképe. A virágok nemcsak az azonosítás miatt fontos attribútumok, hanem erkölcsi mondanivalót is hordoztak. Mindez elsősorban az írástudatlan hívek viszonylag nagy száma miatt volt fontos.

A keresztény hitben talán a rózsa hordozza a legsokrétűbb jelentéstartalmat. Vörös és fehér virágai a szenvedésre és a tisztaságra utalnak, ezért Mária jelképei. A szenvedés mellett a szeretetre is emlékeztetõ vörös rózsa Krisztusra is utalhat. A vadrózsa öt vörös szirma a keresztény szimbolika szerint Jézus öt sebére emlékeztet (míg a kelta papok a pentagramot, a mohamedánok Allah öt titkát látták benne). A télen virágzó rózsa csodája pedig Szent Erzsébet és Szent Borbála emlékéhez kötődik. Adorján pápa a 16. században a gyóntatószék díszítésére ajánlotta. A katolikus egyházban a rózsakoszorú egyszerű, lovagkori alakjának az emlékét őrzi a rózsafüzér vagy olvasó, amely az elmondott imádságok számolására („olvasásásra”) szolgál. A vadrózsa öt vörös szirma a keresztény szimbolika szerint Jézus öt sebére emlékeztet.

 A töviskoronától az ártatlanság liliomáig

 De Krisztus megkínzatásának egyéb növényi vonatkozásai is vannak. Több feltételezés van arról, hogy töviskoronáját milyen növényből készítették. A krisztustövis (Paliurus spina-christi) tudományos elnevezése erre a Földközi-tenger keleti részének partvidékein honos növényre utal. Magyarul viszont nemegyszer a lepényfát (Gleditsia triacanthos) nevezik krisztustövisnek és bár ennek a fajnak hatalmas, nemegyszer háromágú töviseket viselő ágaiból fonhattak volna töviskoronát, ám ez mégsem valószínű, ugyanis a növény Észak-Amerikában őshonos. A harmadik elképzelés szerint a Sarcopoterium spinosum nevű rózsafélék rokonságába tartozó alacsony cserjécske szolgált erre a célra, amelyre a magyar töviskoronafű elnevezés is utal.

A Dél-Amerikába érkezett jezsuita misszionáriusok szerint az ott díszlő – és általuk a dél-amerikai indiánok megtérítésére használt – golgotavirág (Passiflora) különleges szépségű virágaiban a töviskorona szimbóluma is megjelenik. A kevéssé feltűnő bimbóból reggel kibomló és mindössze egy–két napig díszlő virágot és Krisztus szenvedéstörténetét (azaz golgota vagy passió) első ízben Jacomo Bosio szerzetes-tanítvány (novícius) állította párhuzamba a 17. században. Később az elképzelést továbbfejlesztette Ferrari szerzetes, aki szerint a virág egyes részei Krisztus keresztútját jelképezik. A háromágú bibe jelenti a három szöget, amellyel Jézust a kereszthez szegezték; a magház a keserű kelyhet, amelyet ki kellett innia; az öt portok az öt sebhelyet, szív alakú magjai pedig a szerető szívet. A 72 szálból álló sugárkoszorú utal a töviskoszorú hagyomány szerinti 72 tövisére; a hármasan szeldelt lomblevél a lándzsa hegyeit, a kapaszkodó kacs a korbácsot, a tíz virágtakarólevél (Pétert és Júdást nem számítva) a tíz apostolt, a virágban megjelenő fehér szín pedig a Megváltó ártatlanságát jelképezi. Más értelmezés szerint a sugárkoszorú a dicsfényt, az oszlopszerű bibe pedig a keresztet szimbolizálják. A növény tudományos neve és megnevezése a legtöbb nyelvben erre a szimbólumrendszerre utal, miként a magyarban a hivatalos golgotavirág mellett a Krisztusvirág és a passiógyümölcs elnevezés is.

Jézus Krisztus a Bibliában mindössze egyetlen növényt, a liliomot nevez nevén. Nem véletlen, hogy a fehér liliom (Lilium candidum) a tisztaság, az ártatlanság, a szűziesség jelképe.

Fehér liliommal a kezében ábrázolja az erényességéről ismert ószövetségi nőalakot, Zsuzsannát Albrecht Altdorfer 1526-ban készült, Zsuzsanna a fürdőben című képe is. Zsuzsanna történetét azért is érdemes röviden feleleveníteni, mert további növénytani vonatkozásai is vannak. Zsuzsanna egy Joakim nevű, gazdag babilóniai férfi felesége volt, akit fürdőzés közben meglesett és bűnös módon megkívánt két vén bíró. Zsuzsanna erőszakoskodásuknak annak ellenére sem engedett, hogy megfenyegették, hogy házsasságtöréssel vádolják meg. Igaztalan vádjuk alapján - miszerint egy ifjúval házasságtörésen kapták – Zsuzsannát halálra ítélték, ám a vesztőhelyre tartó menetet megállította egy Dániel nevű ifjú, aki a két vént egymástól elkülönítve hallgatta ki. Vallomásukban azonban komoly ellentmondásba keveredtek: egyikük szerint mézgafa, másikuk szerint tölgyfa alatt kapták rajta Zsuzsannát a házasságtörésen. Így a véneket ítélték hamis vád alapján halálra. A Zsuzsanna ártatlanságát szimbolizáló liliom héber nevéből (sosannah) lett azután a latinos Susanna és a magyar Zsuzsanna.

Szentek növényei

A fehér liliom később számos szentnek vált jelképévé. Magyarországon a szüzesség erénye leginkább Szent Imréhez kötődik és a legtöbb oltárképen liliommal a kezében ábrázolták, de ismertek hasonló ábrázolások például árpádházi Szent Margitról is. A középkorban a gyakran vértanúhalált halt szentek mellé szívesen festettek a szenvedéseik enyhítésére alkalmas gyógynövényeket. Például a szerencsétlen sorsú, mellétől megfosztott Szent Ágota mellé így került a mellkasi bántalmakra javallott sásliliom (Hemerocallis).

Számos esetben a népi elnevezések is szentekhez kapcsolják a növényeket. Ennek az alapja legtöbbször a népi időszámítás volt, amelyben fontos szerepük volt bizonyos szentek (Szent György, Szent János, Szent István, Szent Mihály) névnapjának. E jeles napok táján nyíló vadvirágokat gyakran az adott szentről nevezték el: a tavaszi kankalint (Primula veris) például Szent György virágának, amely rendszerint április 24-e táján, Szent György nap környékén kezd virágozni.

Mikor a növények számbavételét megkísérlő írástudók elsőként vették számba a növények elnevezéseit, akkor jelentős mennyiségű szentekhez kapcsolódó növénynevet gyűjtöttek össze. Ilyenek voltak például Szent Antal füve, Szent Bernát füve, Szent Kristóf füve, Szent János füve, Szent Patrik füve, Szent Róbert füve, Szent Lőrinc füve, Szent Katalin füve, Szent Ilona füve, Szent Veronika füve, Mária Magdolna füve. Ezek a nevek a ma használatos tudományos nevekben – és a legtöbb esetben a nemzeti nyelvek növényneveiben – kevéssé használatosak. Ennek oka elsősorban az, hogy Carl Linné, akinek elvei máig hatnak az élőlények megnevezésében úgy vélte, hogy az a legszerencsésebb, ha a növényeket jellemző tulajdonságaikról nevezik el. (Linné egy evangélikus lelkész fiaként született, egész életében vallásos volt, de hitvallásából adódóan elvetette a szent kultuszt. De emellett úgy vélte, hogy kerülendők az Istenről, a „jó és gonosz lelkekről” adott növénynevek is. Linné elvei jelentős mértékben érvényesültek. Néhány megmaradt kivételt jelentenek például az ördögharaptafű (ma: Succisa pratensis, egykor: morsus diaboli), a Boldogasszony papucs (ma. Cypripedium calceolus, egykor: Calceolus Mariae), az Inula oculus-christi (magyarul selymes peremizs, de szó szerinti fordításban Krisztus szeme peremizs), az Istenfa (Artemisia abrotanum), a Szent Borbála-füve (Barbarea vulgaris). Szűz Mária nevét őrzi a tudományos és magyar elnevezésében is a Máriatövis (Sylibium marianum). Erről az igen értékes gyógynövényről azt tartották, hogy leveleinek fehér (valójában klorofillhiányos) részei színüket annak köszönhetik, hogy Szűz Mária anyateje e növényre csöppent.

A szentjánoskenyérfáról (Ceratonia siliqua, keration) nem bizonyítható, hogy Keresztelő Szent János ezzel táplálkozott volna a pusztában. A kimagozott hüvelytermés megszárítva súlymérték gyanánt szolgált, a kerationból ered a nemesfémekre, drágakövekre elfogadott súlyegység, a karát.

 A Szentháromság füve

A Szentháromsághoz is több növény is kapcsolódik, amelyekre valamely tulajdonságukban meglévő hármasság jellemző. A manapság májvirágként (Hepatica nobilis) ismert növényt hármasan osztott levelei miatt nevezték a Szentháromság füvének (Herba Sanctae Trinitatis). A szamóca hármas levelei miatt szintén gyakran szimbolizálja a Szentháromságot (például Felső-rajnai mester: Mária és a gyermek Jézus eprek között című, (1425-ben keletkezett festményén). Ugyanezt a témakört jelképezi az árvácska, de nem levélalakja, hanem virágainak színe miatt. Számos faja van, de többnek közülük – például a háromszínű árvácskának (Viola tricolor) – virágai jellegzetesen háromszínűek: a szirmaik fehér, lila és sárga színekben pompáznak. E témakörhöz kapcsolódik még Szent Patrik növénye is. Szent Patrik a legenda szerint a hitetlen keltáknak eleinte hiába magyarázta a Szentháromság egységét. Majd mikor leszakította a „shamrock” nevű növény hármasan összetett levelét, annak segítségével tudta megmutatni, hogy lehet valami hármasan összetett és képezhet mégis egységet. A shamrock-ról nem tudjuk teljesen bizonyosan, hogy milyen növény volt valójában: valószínűleg erdei madársóska (Oxalis acetosella) vagy talán valamely here (Trifolium) faj lehetett, ma az előbbit ismerik ezen a néven.



A Szentírás „névadója”: a papíruszpalka (Cyperus papyrus). Az ókori görögök a papíruszt Byblos-nak nevezték, ebből alakult ki később több nyelvben a könyv és a Biblia elnevezése
Olajliget pipacsokkal. A Bibliában 76 helyen említik az olajfát és gyakran szó esik gyomnövényekről is
 

A Szentháromság növényi jelképei (balról jobbra): A szamóca (Fragaria) Felső-rajnai mester: Mária és a gyermek Jézus eprek között (1425) című képén és a valóságban, a hármasan osztott levelű májvirág, és erdei madársóska valamint a háromszínű árvácska virága


Krisztust keresztre feszítése előtt töviskoronával koronázták meg (mint az El Greco 1580-ban készült festményén is látható). A töviskoronát lehet, hogy töviskoronafűből vagy Krisztustövisből készítették, de kizárható, hogy a magyarul Krisztustövisnek is nevezett Gleditschia ágaiból fonták volna




A golgotavirág (Passiflora) dél-amerikai jezsiuta misszionáriusok szerint Krisztusnak a Golgotán végigélt szenvedését (passió) szimbolizálja

A fehér liliom (Lilium candidum) a tisztaság, az ártatlanság és a szűziesség jelképe a keresztény szimbolikában, mint az Altdorfer 1526-ban készült Zsuzsanna a fürdőben című festményén, a pogrányi (Szlovákia: Pohranice) templom Szent Imrét ábrázoló oltárképén és a mezőkövesdi templom Szent Margitot ábrázoló ablakán is látható
A nurisiai Szent Benedek (~480–543) által alapított bencés rend szerzetesei hozták magukkal Itáliából a benedekfüvet (Cnicus benedictus) és kezdték kolostorkertjeikben Európa-szerte termeszteni emésztésserkentő, májvédő és antibiotikus hatása miatt. A magyar és tudományos fajnevén kívül erre emlékeztetnek olyan népies magyar nevei is, mint áldott bogáncs, áldottfű, áldott bárcs, áldott haloványka, pápafű



 A Máriatövis (Sylibium marianum) elnevezése egy legendára utal, amely szerint a növény leveleinek fehér részei színüket annak köszönhetik, hogy Szűz Mária anyateje e növényre csöppent


A legenda szerint az áruló Júdás egy júdásfára (Cercis siliquastrum) akasztotta fel magát. E fának a legenda szerint azt megelőzően fehér virágai voltak, de azután szégyenében elpirult

 

2016. január 27., szerda

Emlékezés egy negyyed évszázados fénykép kapcsán...

Számomra emlékezetes fotót osztott meg prof. Magura Tibor közösségi oldalán, amely 1990 nyarán, egy Less Nándor által szervezett és vezetett, a Retyezát hegységbe tett túra során készült. A képen a résztvevők láthatók (közöttük jómagam is) és az első sorban, bal oldalt Nándi, aki többünkre igen nagy hatással volt.

A kép a kéthetes, hátizsákos-sátras gyalogtúrát követően
egy herkulesfürdői szállodában készült
Az egyik táborhelyünk a túra során, a Zanoaga-tó partja

Less Nándorról a Kitaibelia-ban megjelent emlékezés elérhető itt.

2016. január 25., hétfő

KITAIBELIA 20. kötet

Megjelent a Kitaibelia című botanikai-természetvédelmi folyóirat 20. évfolyama. A 312 oldal terjedelmű kötet két füzetében (Siroki Zoltán emlékszám (címlapján a hólyagos herével) és Waisbecker Antal emlékszám (címlapján a dunántúli sással)) összesen 25 lektorált közlemény és 5 + 11 apró közlemény kapott helyet.


A kiadvány 2500 Ft-os áron megvásárolható lesz a Budapesten 2016. február 12–14. között rendezendő XI. Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében című konferencián.

Azoknak a megrendelőknek, akik a konferencián nem vesznek részt postán küldjük ki a kötetet (ára csomagolási és postaköltséggel együtt 3300 Ft, amit a kötethez mellékelt sárga csekken kérünk befizetni).

Kérjük azokat a megrendelőket, akik postai úton kérik példányukat, hogy ezt jelezzék számunkra a kitaibelia@unideb.hu email-címen.


Köszönjük a szerzők, a lektorok és a nyelvi lektorok munkáját valamint a Magyar Tudományos Akadémia, az MTA Debeceni Területi Bizottság Botanikai Munkabizottság és az Olvasók támogatását!

Köszönettel és tisztelettel:

Takács Attila & Molnár V. Attila
szerkesztők

2016. január 24., vasárnap

Kanári-harangvirág

Afrika északnyugati partjai mellett az Atlanti-óceánban található Kanári-szigetek kedvelt üdülőhelyek, melyeket (elsősorban a téli időszakban) évente több millió turista – köztük magyarok ezrei – keresnek fel. Legtöbbjük nem törődik a szigetek egyedülálló és bennszülött fajokban gazdag élővilágával, pedig a 10-12 millió évvel ezelőtt keletkezett, vulkanikus eredetű szigetek jelentőségét az endemikus fajok nagy száma mellett néhány más életföldrajzi különlegesség is fokozza. Több faj legközelebbi ma élő rokonai Kelet- vagy Dél-Afrikában vagy az Arab-félszigeten élnek. Ezek a Szahara kialakulása előtti, egykori összefüggő terület túlélői. A jégkorszakot megelőző harmadidőszakban (40–10 millió évvel ezelőtt) a mai Dél-Európa és Észak-Afrika területén nagy területen fordultak elő úgynevezett babérlombú erdők, melyek az azóta bekövetkezett klímaváltozás és erdőirtások következtében mára szinte teljesen eltűntek. A Kanári-szigeteken lévők a legnagyobbak és a legfajgazdagabbak közé tartoznak. Ködfelhőbe burkolózó északias kitettségű hegyoldalakon élnek. Leglátványosabb növényük a kanári-harangvirág (Canarina canariensis), melynek több méteres, kúszó-kapaszkodó hajtásain bókoló, 3–6 centiméteres narancssárga virágai fejlődnek december és március között. Két legközelebbi rokona Kelet-Afrikában él.
 
 
 
 
 
 

2016. január 23., szombat

KITAIBEL – Egy magyar tudós élete

Megjelent a Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék kiadásában, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával a Kitaibel – Egy magyar tudós élete című könyvem.

A kötet teljességre törekvően igyekszik bemutatni az egyik legsokoldalúbb és legnagyobb magyar természettudós életét. Életrajza mellett a legkülönbözőbb tudományterületek (növény-, állat- és ásványtan, kémia, geofizika, néprajz) terén elért eredményeinek bemutatása, valamint korának, kortársainak, fő művének ismertetése is megtalálható a kötetben, amelyet színes térképek, fényképek és korabeli dokumentumok reprodukciói illusztrálnak.

A kiadvány könyvesbolti forgalomba nem kerül.

4500 Ft-os áron megvásárolható lesz a Budapesten 2016. február 12–14. között rendezendő XI. Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében című konferencián.

Ezen kívül két úton lehet hozzájutni:

1.) Személyes átvétel Debrecenben (munkaidőben a Debreceni Egyetem ÉTK 1.509 szoba).

2.) Postai úton történő kézbesítéssel (az ár csomagolási és postaköltséggel együtt 5800 Ft.)

Megrendelés és további információ:
 

A kötet angol és német nyelvű összefoglalója letölthető innen ill. innen.

Végül kedvcsinálónak néhány oldalpár:

 
 
  
 
 
 
 
  
 
 
 
 
 
 
 

2016. január 22., péntek

Ismeretterjesztő cikk a Földgömb című folyóiratban


Megjelent Löki Viktorral és Süveges Kristóffal közösen írt, Szálep – Orchideák és emberek című cikkünk a Földgömb című folyóirat 2016. évi első számában. Az írás rövidített változata olvasható a lap honlapján, a teljes írás pedig a nyomtatott lapban.

A „nyomda ördöge” és az orchideák

1995-ben jelent meg a hazai orchideákról Sulyok József és Vidéki Róbert barátaimmal közösen írt és illusztrált könyvünk. Eredetileg a Rejtőzködő kincseink – A hazai orchideák címet szerettük volna adni neki, de a kiadó ezt Vadon élő orchideák-ra változtatta (az első oldalon és a hátsó borítón szerepel A hazai növényvilág kincsei című alcím is). De az igazi meglepetés akkor ért bennünket, amikor kézbe vettük a kötetet. Egy ív ugyanis érthetetlen módon teljesen természetellenes színben ’tündökölt’ a sárga színek kékké változtak, a kékek viszont besárgultak. (Ezért lenne fontos a szerzői imprimatúra.) A kiadó illetékes műszaki vezetője nem nagyon értette, hogy miért érint ez a dolog bennünket annyira érzékenyen. Biztosított bennünket arról, hogy tudja, hogy ez a könyv az életművünk, de nyugodjunk meg ezt rajtunk kívül senki sem fogja észrevenni…
 
 
Nagy nehezen sikerült elérnünk, hogy újranyomják a könyvet (de előzetes ígéretük ellenére a kinyomott színhibás példányokat nem zúzatták be és az új nyomatot sem ellenőrizhettük). A hibás példányok tehát forgalomba kerültek (sőt az utánnyomással együtt rövid idő alatt teljesen elfogytak).


Később kiderült, hogy rajtunk kívül másoknak is számított a színhibás példány… A Balaton-felvidéken egy főiskolás terepgyakorlat során előkerült ugyanis a Holuby-bangó, de az egészen pontos lelőhely homályba vészett… Tóth Szabolcs balatonalmádi lakos az első megtalálóktól függetlenül ismét rábukkant pár év múltán a növényre, de Neki is egy színhibás példánya volt a könyvből és ennek alapján nem tudta azonosítani a fajt… Erre csak évek múltán került sor, amikor a találásról Mészáros András tudomást szerzett…


Évekig ránézni sem bírtam a színhibás oldalakra és persze megszabadultam az összes ilyen példánytól. Az utóbbi pár évben már örömmel birtokoltam volna egyet, de a könyv antikváriumokban is csak ritkán és rendszertelenül hozzáférhető… A közelmúltban Ujhelyi Péter barátom ajándékozott meg egy antikváriumból származó hibás kötetettel, ez tette lehetővé, hogy az emlékezetes tévnyomatokat beszkennelve itt a blogomon közzétegyem. Eközben jutott eszembe, hogy a teljes (színhelyes) kötetet is hozzáférhetővé teszem pdf-formátumban.

Kellemes „lapozgatást”!

2016. január 19., kedd

Klasszikusok a kockásliliomról

Jelen bejegyzésben néhány régebbi – számomra klasszikusnak számító – írást és ábrázolást szeretnék bemutatni a 2016-os év vadvirágáról.
 
Vajda Ernő és Vajda László 1931-ben Flora photographica Hungariae címen jelentettek meg egy a magyar flóra növényeir bemutató kiadványt. Az egyenként fotográfiai eljárással lenagyított fényképeket nyomdai eljárással készült kartonlapokra kasírozták fel. A sorozatban helyet kapott a kockásliliom is (mégpedig kockás tulipán néven):
 
 
Csapody István Védett növényeink című, a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent könyve az alábbiakban mutatta be növényünket:
 


Csapody Vera akvarellje
 
 
Németh Ferenc és Seregélyes Tibor Ne bántsd a virágot című, az OKTH és az MTI kiadásában 1982-ben megjelent könyvében az alábbiak találhatók a fajról:


Gyurkó Gizella rajza
 
 
 
 
 

2016. január 16., szombat

MTA közgyűlési képviselő választás

A Magyar Tudományos Akadémia Titkárságának tájékoztatása szerint a Biológiai Osztályon belül tevékenykedő Diverzitásbiológiai  Tudományos Bizottság és az Antropológiai Osztályközi Tudományos Bizottság együttes köztestületi tagsága közgyűlési képviselővé választott. Ezúton is köszönöm a szavazatokat! A bizlamat igyekszem a második ciklusban is megszolgálni.

2016. január 13., szerda

Növényi névnapok: Január 13., Veronika

A név eredete: A Veronika görög-latin eredetű női név, jelentése: győzelmet hozó, igaz kép. A névhez kapcsolódik, hogy egy, a Bibliához kapcsolható apokrif irat szerint Veronika volt annak az asszonynak a neve, aki a keresztúton Jézusnak egy kendőt nyújtott át. A veronika ugyanakkor egy növénynemzetségnek is neve.


A veronikák (Veronica) kis- vagy közepes termetű, változatos életformájú növények. Vannak közöttük rendkívül rövid életidejű (efemer) egyévesek és évelők egyaránt, utóbbiak közül néhánynak szára még kissé fásodik is. A nemzetségnek hozzávetőlegesen 250 faja ismert, melyek zöme az Óvilág extratrópikus területeinek lakója, néhányuk Amerikába, Kelet-Afrikába és Ausztráliába is eljutott. Pártájuk négytagú, mert a felső két sziromlevél összenőtt. Méh-, zengőlégy megporzású és önbeporzó fajaik is vannak. A száraz szikla- és pusztagyepektől a mocsarakig, a mészkerülő erdőkig és a magashegységekig igen sokféle élőhelyet meghódítottak.

Nyelvújításkori nevükön „szigoráll”-nak nevezték őket. A nemzetségnek közel 30 képviselője él hazánkban. Virágaik lehetnek magányosak vagy fürtökben fejlődők, levélhónaljiak vagy végállóak. Nagytermetű, felálló szárú, hengeres pártacsövű, hosszú fürtvirágzatú fajaikat Pseudolysimachion néven gyakran önálló nemzetségbe sorolják.

Közéjük tartozik a hosszúlevelű veronika (Veronica longifolia). a magaskórósok egyik leglátványosabb, ma még elég gyakori növénye. Hosszú, kecses fürtbe tömörült virágai júniustól szeptemberig nyílnak.

A macskafarkú veronika (Veronica spicata) hazánkban száraz gyepekben gyakori, de kedvelt kerti növény is. Mintegy fél méteres magasságú virágzó hajtásokat nevelő évelő. Hajtásai kopaszok vagy rövid szőrűek, felső részükön mirigyesek. Alapjuk felé elkeskenyedő, ülő, levelei elérhetik a 9 cm-es hosszúságot és a 3 cm-es szélességet. Virágzata karcsú, sűrű, elérheti a 15 cm-es hosszúságot. A párta sötétkék, ritkábban kékeslila színű, 4-8 mm átmérőjű, csöve kb. 3 mm hosszúságú. Kertekben gyakran látható fehér színváltozata is. Júniustól októberig virágzik.

A száraz gyepekben élő egyéves veronikák közül kerül ki a borostyánlevelű veronica (Veronica hederifolia) kora tavasszal nyíló jellegzetes növényünk. Kocsányainak hosszúsága és leveleinek alakja alapján több alfaját különítették el. Ezek pontos elterjedése és élőhelyigénye nálunk még nem ismert. Hasonló termetű és élőhelyigényű a fényes veronika (Veronica polita). Az ösztörűs veronika (Veronica chamaedrys) üde és száraz tölgyesek április-májusban nyíló faja. Könnyen felismerhetjük a szára két átellenes oldalán található szőrsorról, melyről nevét kapta. (Az ösztörű jellegzetes juhászviselet volt, mely összecsavarva szintén szőrcsíkos lett.) A deréceveronika (Veronica beccabunga) forráslápokban, patakok vizében, patak  menti növényzetben élő termetesebb, sokszárú fajunk. Viszonylag apró virágai májustól augusztusig nyílnak. A lecsepült veronika (Veronica prostrata) nevének megfelelően heverő termetű növény, melynek arasznyi magasságot ritkán meghaladó hajtásai alig emelkednek ki a száraz gyepek kora tavaszi szőnyegéből. A kakukkveronika (Veronica serpyllifolia) hazánkban elég gyakori. Nedves kaszálórétek, mocsárrétek, legelők nyílt talajfelszínein, utak mentén, pázsitokban és szántókon is előfordul.

 
Ösztörűs veronika
Borostyánlevelű veronika

Deréceveronika
 
Hosszúlevelű veronika
Lecsepült veronika
Kakukkveronika
Fényes veronika