2016. március 20., vasárnap

A vetővirág előfordulása temetőben

Az elmúlt években Kis-Ázsia és a Balkán-félsziget temetői mellett elkezdtuk a Pannon Ökorégió temetőinek botanikai felmérését is. Utóbbiakban (5 ország több mint ezer temetőjének átvizsgálása után) 104 hazánkban védett növényfaj előfordulását regisztráltuk (lásd az XI. Aktuális flóra- és vegetációkutatás a Kárpát-medencében című konferencián tartott előadásunk összefoglalóját itt (a 43–44. oldalon), illetve ismeretterjesztő cikkünket itt).


Két nappal ezelőtt a Tiszántúl déli részének temetőit vizsgáltuk és egy eddig temetőkben nem észlelt növényritkaság (az apró vetővirág, Sternbergia colchiciflora) erős állományát találtuk.


Tavasszal látható levelei igen jellegzetesek, az ivarérett tövek esetében 4 fejlődik belőlük, laposak, ezüstös-szürkések, némileg a hóvirágéra hasonlítanak, de kissé megcsavarodottak
Ezt a termőhelyet ősszel is látni kell majd! Reményeink szerint hasonló kép fogad majd...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése