2016. június 26., vasárnap

Ismét a parlagfűről

Az ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) közismert növény hazánkban, aligha van olyan növényfaj amelyről ennyi szó esne a médiában. Mégis számos tévedés, sőt tévhit kering vele kapcsolatban, az egyik az, hogy (nemzetségnevének egyezősége miatt) azonos lenne az ókori hellén istenek eledelével. Ez a nézet tükröződik vissza Kovács Béla Európai Parlamenti képviselőnek, az Európai Bizottsághoz benyújtott, írásbeli választ igénylő kérdésében is.
A faj régi gyógynövénykönyvekben nem szerepel, mindössze a 19. század közepén tűnt fel először Európában. (Ugyanezen okból biztos, hogy e faj nem lehetett azonos a görög istenek eledelével.)
 
Az Ambrosia nemzetségnév eredetéről megoszlanak a vélemények. Egyrészt felmerül a lehetősége, hogy a növény ellenállósága miatt az ógörög "nem halandó"-ból (a- + mbrotosz) származik (az lehet az eredete az istenek eledelének), másrészt Juhász Miklós (2013) szerint a név valójában Ambrosius (Ambrose) milanói püspöknek (Szent Ambrus) állít emléket. Linné a Species Plantarum-ban és a Genera Plantarum-ban nem tesz említést a generikus név etimológiájáról.
 
A kérdésben szereplő további felvetésekről (mint a faj intelligenciája és bűnössége) e helyen most nem szeretnék nyilatkozni, de szerintem ezek a fogalmak értelmezhetetlenek a növények esetében.
További olvasnivaló a parlagfűről:
Korábban a blogomon írt bejegyzés itt található.
A fajt részletesen tárgyaló monográfia (angol nyelven) itt található.
 
Az ambróziáról, mint az istenek eledeléről pedig itt és itt lehet tájékozódni.

Hivatkozás
Juhász M. (2013): Az istenek eledele? - Amega 20(8): 29-32.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése