A színes békaszőlő visszatért!

A színes békaszőlő (Potamogeton coloratus) az egyik legritkább és legveszélyeztetettebb hínárfaj Európában. Elterjedési területe pontosan nem ismert, valószínűleg áreájának nagy része földrészünkre esik, de a legtöbb régióban kipusztult fajként tartják számon vagy nagyon megritkult. Hazánkban mintegy húsz lelőhelyen került elő, de a 20. század utolsó évtizedeiben nem volt ismert aktuális előfordulása. Tápanyagokban szegény (oligotróf), jelentős mésztartalmú, tiszta, többnyire áramló vizek lakója, rokonaitól eltérően néha nedves iszapon is megjelenik. Amint azt Boros Ádám (1937) észrevette: „a hévizek gyakori kísérője… előszeretettel keresi a temperáltabb hőfokú vizeket”. Legtöbb hazai előfordulása a Dunántúlról (a Tapolcai-medencében és a Bakonyalján) vált ismertté. Számos lelőhelye (Tapolca, Raposka, Tapolcafő, Pétfürdő, Tata) karsztforrások kifolyóiban volt ismert. (A faj hazai elterjedését Bauer (2006) cikke foglalja össze.) 1962-től kezdődően a Bakonyi Bauxitbányák Vállalat Halimba, Nyirád, Szőc, Kislőd és néhány más település határában „aktív vízvédelemmel” kezdett el bauxitot kitermelni. Ez azt jelentette, hogy függőleges aknákban elhelyezett búvárszivattyúkkal emelték ki a vizet, így a helyi vízszint csökkenését érték el és így vízmentes körülmények között bányászhattak. Emiatt a karsztvízszint a területen drasztikusan lecsökkent a források elapadtak, az általuk fenntartott életközösségek átalakultak, fajaik többsége eltűnt. 1989-ben a bauxitbányászat hanyatlásával megszűnt a karsztvíz kiemelése, ám ezt követően még közel másfél évtizedbe telt míg a karsztforrások ismét megindultak. Ezt követően Mesterházy Attila a Vindornyai-medencében és a Bakonyalján, Vidéki Róbert valamint Bauer Norbert a Tapolcai-medencében fedezték fel újra a színes békaszőlő korábbi állományait. Arra nézve, hogy miként vészelte át a faj a számára kedvezőtlen mintegy három évtizedes időszakot cseh kutatók tanulmánya ad választ. Kaplan és munkatársai (2014) arról számoltak be, hogy a Csehországban utoljára 1977-ben észlelt fajnak 2004-től kezdődően sikerrel állítottak helyre egy korábbi állományát és hoztak létre egy újat a talajban megtalálható tartós magbank segítségével. Idén tavasszal Mészáros András kalauzolt el Pétfürdő belterületére, ahová szintén visszatértek a karsztforrások és ahol András több érdekes fajt (Samolus valerandi, Carex paniculata, Nasturtium officinale, Veronica scardica) észlelt. A környéken már Kitaibel Pál is gyűjtötte növényünket, majd Boros Ádám is megtalálta 1950-ben „melegforrás vizében, az uszoda (strandfürdő) elhanyagolt medencéjében”. Mára a természet ismét kezdi visszahódítani az egykori uszodát, a medence alján források fakadnak, benne halak úszkálnak… És a környező csatornák két pontján Lukács Balázs Andrással ill. Mészáros Andrással megtaláltuk a színes békaszőlőt is. A tegnapi napon Mészáros Andrással a Tapolcai-medencében a két már ismert (Vidéki Róbert és Bauer Norbert által újrafelfedezett) állományon kívül még egyet találtunk Lesencetomaj közvetlen közelében, útmenti árok áramló vizében. 

A színes békaszőlő visszatért!

 

 

Sekély, tápanyagokban szegény, jelentős mésztartalmú, tiszta, áramló vizek lakója

 

Röviden kihegyezett csúcsú, gyakran megpirosodó, tojásdad, középen vagy alsó felükben legszélesebb levelei pergamenszerű tapintásúak, áttetszők, recézett erűek

 

Forrásmunkák

Bauer N. (2006): A Potamogeton coloratus Hornem. Magyarországon. – Flora Pannonica 4: 111-119.

Boros Á. (1937): A magyarországi hévizek felsőbbrendű növényzete. – Botanikai Közlemények 34: 85–118.

Kaplan Z., Šumberová K., Formanová I. & Ducháček M. (2014): Re-establishment of an extinct population of the endangered aquatic plant Potamogeton coloratus. – Aquatic Botany 119: 91–99.

Mesterházy A. (2006): „A therma-k hű kísérője”. In: Ujhelyi P. & Molnár V. A. (szerk.): Élővilág Enciklopédia II. – Kossuth Kiadó, Budapest. P.: 147.